A gyerekekről…

2008 december 19. | Szerző: Bodrincs |

Rólam a vak is látja, h anya vagyok gyerek nélkül… ha beszélgetünk a barátnőkkel (akik között akad gyakorló anyuka is…) ledöbbennek, h úgy nyilatkozom erről a témáról, mintha 24/7-ben ezt csinálnám… 

Igen erre IS születtem… valahol út közben azonban elhagyhattam a forgatókönyvemet, vagy más szerepét kezdtem hirtelen játszani, mert így 30-on túl sem valósítottam még meg a legnagyobb álmomat… De azért nem hagytak játszótér nélkül… A szülők szomszédságában született két micimackó… ma már a nagyobbik mindjárt 5, a kicsi most töltötte a 2-t… ÉDESEK… amint van időm/alkalmam és ők sem csavarognak, akkor belevetjük magunkat a játékba…

A pici (biztos meg is sértődne, ha így szólítanám, m nagyon önérzetes fiatalember amúgy, aki mindent “EDEDÜL”… bár a következő mondata Adli segíccs… ) igazi kemény legény… hiába a jómodor, az 1. másfél évben bármilyen kérdésre a válasz csak annyi volt, h “ahhhaaa”… ma már mondja, h igen… de valami  hihetetlen ízes tájszólással… 1xűen zabálni való… ahogy közli, h megyünk a daáákra… igen… 🙂 de azt szimplán videófileként kellene csatolni, ahogy a pál kata péter-t énekli teliszájjal full mosollyal… és olyan kis tisztítóhalszerű szája van, amit szinte be se csuk nótázás közben… Na velük nem lehet unatkozni, sem mélabúba esni…

A nagyobbik már komoly pasi, ő egy fokkal csendesebb, vele órákig el lehet vonatozni, társasozni… nagyon helyes. “képzeld el… és nagyon komoly… ” és mondja mondja…

Elvittem őket mikulásos rendezvényre… a télapó “lánykái” ráugrottak a gyerekekre, h mit szeretnének a télapótól… leadták a listát… távozáskor kaptunk 1 mikulás csomagot… mondanom sem kell miután belenézett rögtön megjegyezte, hogy a mikulás elfelejtette beletenni a távirányítós autót… igen… a kisember nem hülye… csak apró testbe van bezárva…

A hobbi gyerekezés magával vonja azt a luxust, h bármikor visszaszolgáltathatók… Szívesen vállalom az abajgatásukat… múltkor csajos napot tartott a “gyerekeim anyja”, éltem is lehetőséggel, h behozzam őket a daaákra, ahol nagy sikert akarott a keyboard és a babzsákfotel is… Ahogy a kis virsli ujjak nyaggatták a hangszert… miközben “Töpi úr – a Bunyós” eszeveszetten veri a billentyűket és közli Gyufival, h én vagyok az erősebb… 😀 Vagy a lakás elosztását kihasználva nekilódulnak az egyik szobából átvágtatnak mindenen, h végül a babzsákon egészen a falig csússzanak… ha megkérdezném őket… nekik tuti nem lenne kifogásuk az egybenyíló szobák ellen…

Én figyelek, amikor velük vagyok és gyakorlok… nézem a reakcióimat, h mi vágja ki a magas c-t és hol vesztem el a türelmemet… Persze alig tudom visszafojtani a komoly helyzetekben is a nevetést… m ez nem lenne illendő velük szemben…

Biztos mindenki látta azt a kis reklámot, ahol a gyerek égtelenül ordít és mindent meg akar venni 1 áruházban… az apuka nem tudja, h hogy törje össze, h elhallgasson… és a reklám végén diszkréten kiírják… USE CONDOM… hja…

Velünk is ilyesmi történt… Töpi úr meglehetősen önálló, és épp bevásároltunk… mindenki választott 1-1 csokit/üdítőt… de Töpi 1 igazi akaratszakszervezet és mini-terrorista, úgyh volt balhé, amikor nem az táblás csoki került a kosárba (ami nem is az övé lett volna…) óriási krokodilkönnyek kíséretében kibuggyant belőle a sírás… leraktam a kosarat, és legugoltam… nehogy messze legyen a szemkontakt… és mondtam neki, h stop it right now or else… szépen elmondtam a választási lehetőségeket… mert igen… a gyerekeknek fontos, h tudjanak választani… h érezzék, h döntésképesek, és figyelembe veszik a kis lelkivilágukat. És ahogy a kis kezét a szája elé rakta, ezzel is jelezvén az önmaga nyugtatására irányuló szándékot… annyira édes volt, h legszívesebben össze-vissza pusziltam volna a kis pofáját. Lenyugodott és szépen haladtunk tovább…

Utána találkoztunk a mikulással, és lehetőség volt a hófánkozásra… bármennyire szerettem volna 2 fő nem fánkozhat… kissé remegő lábakkal engedtem le Töpit a maga 2 évével… de hát bátor és ha menni akar… menjen… lent várta 1 fiatalember, aki fánkkal együtt felszállította a manót… Próbáltam mindenféle stratégiát kidolgozni, h ha kiesik hogy futok utána, vagy ha bármi történik hogy is számolok el a jó édes anyjának az apjáról nem is beszélve… aki volt az arénánál… hát láthatta, h a pálya nem kicsi, főleg 2 éves szemmel… Gyufi le sem mert csúszni… Töpi, amint felért közölte, h megint ő jön… meg sem állt 5-ig… élvezte, és édes volt… 

Ennél a pontnál még csak topogva reménykedtem, h Töpi úr veszi az adást, és végig kapaszkodni fog.

És már csúszik is… Töpi a bátor 🙂

Viharverten ugyan, de egyben visszakaptam a Mackót… jöhetett a többi menet unásig…

Utána jöhet a menü kiválasztása és az “etetés” 🙂 persze Gyufi már érthetően nem pelusos, és hát épp ott és akkor pisilni kell… úgyh levadásztam a Mikulást, és megkértem tartsa szóval Töpi urat, amíg mi folyó ügyeinket intézzük… mire visszaértünk Töpi bőszen haverkodott a Mikulással, és a tenyeréből evett… megzabálom… ANNYIRA ÉDES 🙂

  

Két gyerek mellett néha úgy érzem magam, mint 1 egyedülálló anyuka, aki cipeli a gyerkőcöket, v. apa épp soha nem ér rá… 🙂 holott ez 1 jó buli… és figyelem az igazi anyukákat… hát igen… kimerültek és a feszültség tuti, h a gyerekeken is csattan.
Kár… én is néha türelmetlenebb vagyok… gyakorlok, ha majd élesben megy a dolog, akkor álljam a sarat…