A hitről…

2009 január 17. | Szerző: Bodrincs |

Akkor és ott gyerekként én ezt úgy tettem helyre magamban, h Istennek van mindenkiről 1 óriási könyve… 1 lap/nap beosztással… és ott van minden, az összes gondolatunk, tettünk, és választásunk… szabadon dönthetünk Isten mégis mindig előre tudja, h mi lesz a döntésünk… – ezzel ott és akkor és ma is ki vagyok békülve… Persze… volt, h azt mondták, h van benne logikai bukfenc. Lehetséges… én viszont azt gondolom, h mindenki abban higgyen, amiben neki jó… és ami biztonságot ad számára.

Teltek múltak az évek… a vallással vagy Istennel nem volt szinte semmiféle viszonyom… ha valami égtelen nagy gáz volt (pl. 1 rokon élete lebegett veszélyben) este elmondtam 1 imát, és akkor meggyógyult… és végtelenül hálás voltam, bár kicsit szégyelltem is… h csak ilyenkor fordulok felé… és természetesen biztos voltam benne, h az én imám segített…

Vagy… középiskolában voltak mélyen vallásos osztálytársaim, akik folyamatosan a “gyülibe” jártak… ki is voltam bukva, ha pl. az amúgy rendkívül jó tanuló csajok 1-est kaptak… és csodálkoztam, h ezt vajon hogy engedheti meg az ő Istene? Amikor ő naponta könyörög, imádkozik hozzá…  (jó ok… lehet azt gondolod, h nem volt jobb dolgom… hát ja… volt… non-stop plátói v. valódi szerelmes voltam… egyéb programom tényleg nem akadt…)

Végtelenül boldognak hittem magam, amikor menyasszony lettem… és hihetetlen mély depresszióba kerültem, amikor meg már nem voltam az… akkortájt ugye még az ex családja pátyolgatott… Soha nem tapasztaltam korábban ilyet… ezért sem hiszek a távkapcsolatokba… 8 hónap telt el kb. amíg én Kanadában voltam, és ő jött és meglátogatott… és amikor megláttam a reptéren… eszembe jutott, h nem ezt az embert hagytam otthon anno… és ahogy vezettem hazafelé ő is méregetett… és hát rá 2 napra ki is derült, h van már valakije… azért én sem voltam szentéletű… de megviselt… legszívesebben feltettem volna a következő repülőre… főleg, miután az én gépemről írta, h “repülök vissza hozzád drága”… nagyon kemény volt… végre eltelt a 2 hét és hazament… utána bő 2 hónapig esténként úgy dőltem le a basement aljába (ahol hamupipőkeként laktam), h kész… nem élem túl… és nincsenek itt a szüleim, h beüljek az ölükbe és sírjak… hát sírtam egyedül… miután hazaértem még szarabb volt, hiszen 10 percre volt, és mégis a lehető legtávolabb… úgyh jobb volt az a 6ezer km… csak azt még akkor nem tudtam… Kötöttem neki 1 pulcsit, aminek a nyakába belekötöttem 1 kutyaszemet :). Általában a szerelmeimnek/barátaimnak kötöttem… és nagyon nagyon jó volt hallani, h az egyik 11 év után is még hordja a térdig érő elnyúlt óriási garbót, a hideg téli estéken… Hogy jön ez a hithez??? Úgy h akkor az ex nővérétől kaptam Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel c. könyvét… na ott az és akkor óriási élmény volt… és igen és bennünk van Isten és mi egyek vagyunk és hadadadadadadada… és ezt ki is mondtam bárkinek… és persze nagyképűnek is tartottak… de ez nekem akkora élményt nyújtott, h úr isten… Hát Isten nem büntet, és nem kényszerít, hanem szabad akarat van… mindent megad nekünk blablabla… és megfordult velem a világ… falni kezdtem NDW könyveit… máig az egyik legkedvencebbem a Barátságban Istennel… és tk. fél éven belül, h landoltam újra itthon beteg lettem és rálöktek az utamra…

Az 1. ffit elmartam magamtól nemcsak a korábban említett versenyfutásommal, hanem az újdonsült non-stop analizálásommal… Oroszlánok a szülei, ő maga rák/mérleg… tehát full alárendelt viszonyban éltek… Engem nem irányítanak a szüleim, m világéletemben önállóságra neveltek… és ki is kérem magamnak, v. megsértődöm, ha gyereknek néznek… vagy 1 barbár vadállatnak :D. Tehát lázítottam… már a ffiembert… ill. hát a kis reszelt körmeit rajtam próbálta élesítgetni… én meg közöltem, h ami frusztrációt a szüleivel szemben összeszed… azt ne rajtam… m nem tűröm… hát… 22-ben nem voltam a legokosabb… mit is mondhatnék… bár ma sem szeretném, ha játszmákat aggatnának rám… pl. ő hisztizett és rugdosta az ajtót… sokkoló volt számomra… m mi olaszosan hangosak vagyunk és üvöltünk… (én csak szavanna dühének hívom, ha épp kinyitom a számat, m sérelmem van, és nincs kulturáltabb eszközöm…) nálunk nincs dobálózás, csapkodás, rugdosás, rongálás… hangzavar… na az van… Vicces volt… idén nyáron beteg lett, hát felajánlottam a segítségemet, eljött hozzám, tettem, amit tudtam… és hallgattam… eltelt nem is tudom 8 év… és ugyanazok a sztorik vannak körülötte, ugyanazokkal az emberekkel… és igaz… tényleg vagy nem változnak az emberek, vagy nagyon lassan… Én azt gondolom, h amikor emberekkel foglalkozom nem motivál a pénz… ő jön, m rumlija van… én adom, amit tudok… nyilván kell valami energiacsere, hogy érezze, h ő is letett valamit az asztalra… hát megtanultam a leckét… Számomra simán belefér, h 1 volt szerelmemnek tekerjek for free… soha többet nem láttam… elment máshoz, majd közölte, h ugyanazt mondta, mint én (mármint a Felső Énje)… de azt asszem anyuka találta. Ez sem baj… De még mindig hit… Talán mellette, a betegségem idején kezdett erősödni… amúgy 1x úgy megcsókolt a barátnőm esküvőjén (ahol még vetődtem a csokorért… az volt az 1. és utolsó… azóta oda sem állok, ha dobják…), h kitörte a fogam… szó szerint beletört a fogam ebbe a kapcsolatba… ezen utólag jót röhögtem… majd újabb depi… és jött az összeomlás… beszűkült a tér. Otthon nem volt külön vackom, és a húgom is épp iloveuban volt… elkezdődött a főiskola (legyen varázslóképző…) és sikítva tudtam volna kiszaladni a világból… a mh-emen élő halott voltam… két irat között volt, h kimentem, sírtam, majd leül és mosolyog… és még mindig nem volt erős kapocs a fentiekkel… csak olvastam, tanultam, infot gyűjtöttem… mondjuk ki… NAGYON SÚLYOS MÉRTÉKBEN MENEKÜLTEM… tk. Ellopom asztrotanárom szavait… drogként használtam az ezotériát… aztán kezdte magát szép lassan megmutatni a csoda… A szakadék szélén baromira depisen és önsajnálattól tucsogva 1 szép novemberi délután 2 óra között sírtam, h hogyan is költözhetnék el, és tudnék fizetni 1 albérletet… mert ha arra még futja is, akkor azt be is kell rendezni, és kell mosógép, hűtő, vasaló, tv… miután jól kisajnáltam magam, és fogalmam sem volt, h merre van előre… valahogyan ISTENI (?) sugallatra rákérdeztem, h mi van a lakással a daaaááákon… és átmehetek-e 1 kis időre… szépen bepakoltam 1 sporttáskába… és este már ott voltam, ja és szinte minden aggasztó tételből KETTŐ VÁRT 🙂 (hűtő, TV)… és hát kisebb nagyobb megszakításokkal azóta is itt élek… Apa szemében láttam az aggodalmat, m mindenki tudta, h brékó-brékó… kirepül a madárka… teljesen lényegtelen aprócska tény volt, h a gyerek előtte már 1,5 évig nem élt otthon… 1xűen imádtam… hiszen eddig szobám sem volt… most itt 1 teljes lakás… de mivel a nagynéni bármelyik pillanatban visszatérhetett megtanította számomra, h nincs ragaszkodás… és bármelyik nap el tudok költözni onnan… szép lassan teltek az évek, és kipofoztam… csak a 2 szobát… adrissá laktam… mert tudom, h nem akarok itt élni… 1 családnak alkalmatlan… meg különben is, nem szeretem a dzsungelt, hangos, és a wekerlei madárcsicsergéshez vagyok szokva már gyerekkorom óta… na meg a kanadai mókus/szarvas járathoz :). A felújítási akció annyira jól sikerült, h 1 évig visszamentem önként és dalolva a húgom nyakára… majd kellett kb. 1,5 év, mire berendeztem… ti. jött 1 barátnőm Kanadából, úgy gondoltam, h 1 csupasz lakásban még sem fogadhatom… így lett szőnyeg, asztal, függöny ésatöbbiésatöbbi… azóta folyamatosan csinosítgatom… DE KÉPET NEM TESZEK FEL… szabadulni akarok… Persze a mai napig belefutok olyan kérdésbe, h hol lakom… holott lassan 3 éve már visszaköltöztem :). De anyával is öröm beszélgetni… felhívtam a riadó idején, h beülhetek-e szerinte az autóba, m hazamennék. Miért hol vagy? Itthon… Hát igen… mindkét helyen otthon vagyok. Wekerlén pezseg az élet, m Gyufi és Töpi is színezi, meg hát ott mindig van kivel beszélgetni… itthon pedig teljes a csend, rend, béke, fegyelem és nyugalom… (ha épp nincs háborgatva…). Évek múltán jöttem rá, h OH MY GOD… A KÉRD ÉS MEGADATIK tényleg működik, és működött már akkor is… és ez csak a lakás, és jött állás, autó, fizetés, utazások királylánymódra… mindezt a gondolat teremtő erejével és imával… kezdetben totál öntudatlanul… (ja még mielőtt vki rosszra gondol… mindent totál legálisan és szexmentesen 🙂 ) ma ezeket már tudatosan művelem hol kisebb, hol nagyobb sikerrel… Régen is pl. ha állást kerestem, akkor felütöttem 1 tudatalattis könyvet, kiírtam magamnak 1 kis imát, és tudtam, h a legjobbat kapom meg… Hiba nem is volt… és ma sem lenne, ha néha nem felejteném el, h mekkora erő lakozik bennem és mindnyájunkban… amit baromira nem használunk ki… vagy épp alkalmazzuk úgy, h a negatív oldalra fókuszálunk… ezért én pl. hermetikusan zárom a „jajj de nehéz évünk lesz” kezdetű beszélgetéseket… a mh-en hozzászoktak, h ja én nem tudok semmiről, és nem nézek híradót. Félhetnék is… de miért ne inkább szeressek és próbáljam jól érezni magamat a bőrömben, és megteremteni az általam vágyott jót?

Asse szeretem, ha kórusba kell bólogatnunk 1-1 tragédiára… mert másként látom… a lélek örök… és ha itt szabad akarat van, akkor a távozásakor is… de az elmúlásról külön szeretnék beszélni… m épp friss a tapasztalatom… A hit erősödésével párhuzamosan bekopogtak az angyalok, akikre 1 időben nagyon tudtam haragudni… hiszen ha kérdésem volt, akkor megmutatták a csodát… aztán fizikai síkon jól nem történt semmi… Úgyh nem is kértem tőlük semmit (parkolóhelyen kívül)… m úgyis mindent megadnak… csak épp nem biztos, h az jó nekem, vagy, h valóban le tudom hozni fizikai síkra…

Jött a szellem világ… életemben, amikor először láttam szellemet 1 éjszaka… azt hittem megőrültem… és hívhatják a hárshegyet, rám adhatják a muszájdzsekit, m dörzsölöm a szememet és az alakok nem tágítanak az ágyamról… sikítanék a félelemtől… hang nem jön… felé nyúlni nem merek… csak tágra nyílt szemekkel figyelem… és 1 másik önmagamat, akitől bizony elveszik a kiffiút… akit hoztak mutatni, h majd jön… és ez 2 éjszaka ismétlődött… hát alig mertem aludni… Ott éreztem azt, h bediliztem… de nem tudtam merre van előre… valahogy azon is túlkeveredtem, ahogy 1 méltatlan kapcsolaton is, ahol öntudatlanul is 2. helyre voltam sorolva, és mire vétóztam volna… már késő… „a szerelem ha beindul, nincs kiszállás…”. A legveszélyesebb, h ő is pontosan ugyanazon az előadásokon ült, és volt 10 év fórja… és ikrek révén… jó volt a marketinge… NAAAA őőőő is jött nyáron… De már nem passzolt rám a 24-ben tökéletesen illeszkedő gúnya… Meg nem számolt azzal a ténnyel sem, h ma már ki merem mondani, h ki vagyok, merre tartok, mit akarok, és mi jó nekem… és aki jön velem (Életem Párja), annak a szívemet a tenyerébe helyezem, mert tudom, h ott van a legjobb helyen és a legnagyobb biztonságban, mert épp annyira fontos ez számára, mint nekem… és ő is megteheti azt az övével… nem kell félnem szeretni és szeretve lenni, és bizalom és szeretet, megbecsülés és még annyi minden van… h majd 1x elmondom még… főleg, ha már valóban én is átélem, mint a környezetemben egyre többen. (Sorry… ezért is hiszek a szép dolgokban… m ezt LÁTOM…)

Nagyon gyorsan közöltem vele, h nem láttam nála gyűrűt, és nem hallottam kérdést sem… és haverfelvétel pedig nincs… úgyh ne hívogasson, költözzön össze a lovaival, akit újabban suttogott… Volt 1 szintén 10 évvel idősebb bnőm… ő mindig azt mondta, h arra használjuk a ffiakat, amire valók… 1 időben voltam én is ennyire arrogáns… Ma már keresem bennük a jót és a tiszteletre méltót, és vicces, de mindenkiben lehet találni helyeset is (de ez nem jelenti azt, h bárkivel akarjuk leélni az életünket)… Többek között ezért sem szeretek azonosulni a „minden pasi férges/disznó” sztereotípiákkal, m látok jó ffiakat, akik előtt le a kalappal… és én azt gondolom, ha a társa mellé kerül az ember… együtt eltolják a hegyet, lehozzák a csillagokat… az 1 totál új időszámítás kezdete… HIT HIT HIT… nos… jogos a kérdés, ha 17-ben ment a „nagyő” teremtés… akkor mi a franc történt azóta??? Sok csalódás, falépítés… nem fal… ERŐD… és vhogy azt tükrözte a világ, h kevés vagyok, nem elég jó, és alkalmatlan vagyok társnak… és ezt én szépen el is hittem… és ismerve a tudatalatti működését… hibátlanul hoztam is… Tudatos és tudatalatti között MINDIG az utóbbi győz… ezért hát pontosan tudtam 1 kapcsolat elején, h mi lesz a vége és hogyan… nehezen vergődtem ki abból a mintából… Listát írtam, imádkoztam… és annyira akartam, h jöjjön, h a görcsgombóc hozzám képest 1 sima makulátlanul feszes/egyenes vonal volt… ezt felismervén fűhöz/fához rohangáltam, h segítsenek… a választ azonban nem voltam kész meghallani… és hosszú évek múltán eset le, és jött az „aha”-élmény… Mielőtt belefogtam az önkéntes randimentes félévembe, akkor kezdtem ráeszmélni, h amit eddig harsogtam… hát attól félek a leginkább… azt is mondhatnám, h két kézzel húztam be a ffit, de a lábaimmal toltam… nos ismerve az emberi test arányait… az eredmény ennek megfelelően alakult… Csiszolgattam magamban a belső békét, ízlelgettem, keresgettem, önmagamon dolgoztam, hallgattam az előadásokat, tanultam, barátaimmal voltam… igyekeztem kiheverni, h 1 újabb kabátot adtam valakire, akinek azt esze ágába sem volt viselni… önámításból 5-öst kaptam… gyakorlatban megbuktam… innen indultam, és nem tudom, h 100%-osan sikerült-e megfordítani az arányt… de fényévekre vagyok akkori önmagamtól és még mindig pipa vagyok, ha belső nyugtalanság tör rám…

1xcsak 1 „évnyitó” kerti parti keretében új emberek jöttek a csapatba… és hallottam Sai Babáról… aki isteni inkarnáció, képes a csodákra, és a semmiből teremteni aranyat, ezüstöt, gyémántot (és még mindig igen… the diamonds are the girls’ best friends)… és az ott lévő srácok jártak nála Indiába, és elő is vett 1 ilyen láncot… sokat láttam, hallottam már a keresésem során… sőt mi több, láttam 1 évekkel ezelőtt a fotóját… de narancs a ruhája, nagy a haja… so what… most ültem tátott szájjal és röhögtem, h tudom, h így van… de NEM HISZEM EL… NEKEM EZT LÁTNOM KELL… ez volt 2006 szeptemberében… így elkezdtem olvasni róla könyveket… egyre többet akartam tudni erről a babáról… és heti szinten összejártunk, beszélgettünk 4-5-en és ízekre szedtük egymást… Változatosság kedvéért itt is én vagyok a „legkisebb” a csapatban… 8-11 év pluszt kap mindenki más… és jött 1 új fajta pszichológiai/babaista „love all serve all” vonulat… ahol többnyire sokat kaptam a fejemre… volt, h gyomorgörccsel ültem, volt, h ordítottam volna… csak elég már a kritikákból… főleg, h utálom őket… és pontosan tudom, h mennyire gyarló tudok lenni, és milyen gáz, h ezt más is észreveszi… volt olyan, aki szintén lemerült v. lenyomták önmaga mélységeibe… volt aki 1 éven keresztül hallgatott és figyelt… mindenki változott. 1xűen én annyit tudtam, h vhogy el kell jussak Indiába és meg kell nézzem, mert ki kell derítenem…

Nem szeretem az ezoterikus nagy maszlagokat, h „hívtak”/”üzentek” stb… de most életemben először valóban megtörtént és átéltem, h milyen is az az erős belső késztetés, amikor tudod, h menned kell… álmomban „zaklatott”, aztán még repülőjegyet is küldött ajándékba (nyilván nem ő sk, de egy másik földi angyal közreműködésével…)… amikor megláttam elsírtam magam, és összerogytam, h úr isten ezek után mozsmá mindenkit szeretni fogok? Meg hát ugye ez azt is jelentette, h nincs visszaút… mennem kell… másrészt azt is, h én bizony nyáron 1 hónapig ott leszek, m kevesebb időre kár elindulni hosszú útra… 1 biztos… nem kellett sakkoznom, h miből lesz félretéve a jegyre… Ha 1x vmit a fejembe veszek, azt általában véghezviszem… h ez előny v. hátrány… mikor mi… A csapat lelkes volt, és 2 ember csatlakozni kívánt még… ahogy én intéztem az ügynökömmel a dátumokat egyre inkább ugye döntési helyzet volt a többiek részéről… amibe nagyon hamar belefáradtam, és úgy döntöttem, aki bújt, aki nem… egyedül nekivágok… február közepére meg is lett a dátum, és akkor ez az egész Baba-láz csitult… heti szinten még püföltük egymást, ill. hát kisbocsként iwi készített fel, mint rutinróka az útra… és hosszú beszélgetések következtek, h mire figyeljek, mi várható ott nyáron. Noshát… kéremszépen… asszem szinte semmi nem úgy volt… 1 biztos, h hetekkel az út előtt már nagyon nyomott az indulás… legkedvencebbem akkor épp Montreálban volt, úgyh onnan tartottuk a taccsot… v. még itthon és mire visszaértem lépett le… god knows only… nah mindegy… volt sírás rívás… félelemmel vegyes izgalom… hiszen ez mégiscsak India… ahova normál menetben nem megy 1 nő ededül…ugyanakkor ma már azt mondom, h újra végigcsinálnám, m megérte… A baba-kultuszos élményeimnek szánok 1 külön fejezetet, hiszen sűrű 1 hónap volt… és akkor és ott azt hittem, h valóban ő maga az Isten…

Ez most leáldozóban van… minden együttesnél is van 1 sokadik album… back to basics címmel… ma már minden este/reggel úgy indítom a napom, h elrebegek 1 hálát és megszólítom Jézust, Máriát, az Atyát…vagy  az angyalokat… a teljes „brancsot” (tartunk 1 „staff meetinget” :), ami többnyire abból áll, h lerakom a lábuk elé a terheimet, és hagyom, h vigyék… elfáradtam az egóm akarásába és LEGYEN MEG A TE AKARATOD… TITKON nyilván remélem, h annyira jó lenne, ha úgy akarná, ahogy én… ez a teremtőkémen múlik igen súlyos mértékben… h a fókuszomat merre vagyok képes elbillenteni…) Ha nagyon nagy gáz van körülöttem hajlandó vagyok térdre rogyni is… de többnyire én a kényelmes verzió vagyok… ágyban párnák közt… vagy épp bárhol a nap folyamán… Nem tudok nagyon bálványt imádni… tisztelni/felnézni emberekre tudok… de én pl. a mechanikus imákat nem bírom… pl. volt 1 olyan este 1x, ahol kitalálták a csajok, h n+1x nyomjuk le az üdvözlégy Máriát… nagyon rosszul voltam, és minden porcikám tiltakozott ellen, m hát könyörgöm… én isten gyermeke vagyok… nem bűnös… és idő kellett, míg megértettem, elfogadtam… A félelem alapú dolgokkal nem tudok azonosulni… bőven elég a saját egómmal napi szinten meccselni, és vívni, h normál keretek között és teljes belső békével menjek az utamon… és még így is kiakadok a billegésemen, holott azért már elég hamar kirántom magam a gödör mélyéről… megrázom magam… hasat be, mellet ki előre van…

Ha Istenen és az akaratán gondolkozom és a pártaláláson racionális elmével mindig arra jutok, h tök hülye vagyok… minek aggódom, h x magas, y széles, szép fogú, ilyen, olyan, amolyan legyen… hiszen a fentiek ismernek és szeretnek engem… so nem fognak elém tenni 1 törpe fickót kusza fogsorral, számomra nem szimpatikus kinézettel, hiszen nem venném észre… és Életem Párja mindent visz… asztrotanárom szerint nem biztos, h azonnal pattan az a bizonyos szikra… de pattan… és nincs kegyelem 🙂 De biztos a kontroll freak oroszlános irányító énem az, ami az őrületbe kerget és a türelmetlenségbe, h mindent adj már uram, de rögtön akarok… Ezt apa nem győzte kifogásolni gyerekkoromban… Mára már megmunkálás alatt van ez a fejezet is…

Ma már nem x, y, z eljöveteléért imádkozom… hanem, h küldjék ÉLETEM PÁRJÁT… és ISMERJEM FEL… NA PERSZE Ő IS ENGEM… Ritkán, de ma már viszont a szűrőm finomulása miatt egyre gyakrabban találkozom szimpatikus emberrel… és 1x ha olyan ül le velem szemben, aki szintén kész van és tudja, h mit akar az élettől, és összeszimpatizálunk annyira, h hajlandóak legyünk megismerni egymást az jó lesz. A blogom elején még azt írtam nincs 2. randi…ma már azt mondom, h akivel van, azt valóban szeretném megismerni… csak körbeszimatolni, nézegetni, csak lenni, időt tölteni vele… és lesz ami lesz… amikor annyira közel van az álmod beteljesülése óvatosabbá válsz… nem akarsz hibázni… nem akarsz túl hamar „x”-elni… m mi van ha nem az… de ha tesz és jön és mindkettőnk szíve jelzi, h ok… ez 1 jó vágány, amire kerültünk… ott meg tud mutatkozni a csoda… Ebben rendíthetetlenül hiszek… m ezt látom magam körül… h a szó legjobb értelmében kifordulnak az életek önmagukból és a legmerészebb vágyaikat kezdik el élni ketten együtt egyként…

Régen rendszeresen fogadtam magammal (?), ha ezt v. azt csinálom ez v. az lesz… és volt, h bejött… az 1. korai nagyővel is így elegyedtem szóba… közöltem a bnőmmel, ha holnap el merem aludni a nulladik órát, akkor én összejövök azzal a cutieval a buszról :D… Másnap szépen el is aludtam, felvettem a legcsinosabbik ruhámat, óriási fülbevalót öltöttem, és kisétáltam a megállóba, hiszen eljött a napja, h szóbaelegyedjünk… és hát, h Isten v. ember v. 1 sereg manó, kobold miegymásnak köszönhetően… de ott állt és várt a megállóban, és 1 hónap stírölődés után az első hozzám intézett szava az bírt lenni, h KÉSTÉL…(nem tudom mit szólt volna, ha elmentem volna a 6.15-össel…) úgyh ott és akkor történt vmi csoda… néha ezek az ultimátumok bejönnek… Néha jobb elfelejteni, és hagyni, h az élet kibontsa magát…