Nőnap és gyerekszáj…
2009 március 9. | Szerző: Bodrincs |
Jó, ha az ember lánya népszerű a gyerkőcöknél… néha viszont a pihenés lenne jó… Szombaton hívott Pakka, h ő most azonnal jönne hozzám puzzle-ozni… jeleztem neki, h ez biztos, h kizárt dolog, m iskolába vagyok, úgyh vasárnap érte tudok menni. Anyukája közölte, ha tudja, h jövök, ő már reggel 6-kor fent lesz… ok,ok, de én nem… úgyh 10-11 körül maradtunk, h érkezem, h a ma 2 hónapos királylányt is éberen találjam és megcsókolgassam a tokáját és a húsos combjait. Nem csak hétköznap, de hétvégén is nehezen ébredek… úgyh megbeszéltem magammal már előre, h köv. hétvégén, akár ki sem kelek délelőtt az ágyból, hanem csak fekszem, álmodozom, olvasok… és semmit nem csinálok… 8-ra húztam az órát… 9 körül ki is tudtam kászálódni az ágyból… rohantam haza, h a miniszerelmeimet meggyúrjam, mivel múlt héten is elkerültük egymást… erre nem voltak otthon… elfelejtettem, h szóltak előre, h a szülők kimenőt kaptak, így a mikiegerek a nagyszülőknél lesznek… damn… nem volt mit tenni elindultam Pakkáért. Mire odaértem az újgyerek pont elaludt… úgyh szépen vissza pestre anyáékhoz, majd hozzám… meglátta a puzzle-t eltátotta a száját, mivel annyira penge a kirakásban, de ez a nagy nagyon apró, és nehéz rakni na… amikor találtam 2 összeillő db-ot mindig megkérdezte, h most boldog vagy? 🙂 Nagyon… különben csak térdelek és tépem a hajam, és frusztrálódok… ezért kb. 5 perc alatt meg is unta, majd rohangálni kezdett, a babzsákra ugrálni, futógépezni, az ágyon ugrálni… én pedig próbáltam haladni, m maholnap megnézi a Legkedvencebbem… hát csak nem mutathatom pusztán a keretet… Nyilván nem sokáig ment az önszórakoztatása, bár végigcsicseregte a napot… és folyton azt kérdezgette, h mikor jönnek a srácok haza anyáékhoz… Múlt héten ezüst érmet szerzett karatéból, és bemutatta a katát a szobában… édes volt 🙂 és persze megtiszteltetésnek kell venni, m otthon a nappalijukat kicsinek tartja a mű bemutatására, de nálam zsebkendőnyi helyen megcsinálta, ill. megbeszéltük a légzést és a harci kiáltásokat, hisz kiskoromban én is harcművészettel próbálkoztam. Pár órával később már ismét wekerlén voltunk és vártuk a srácokat, ill. Pakka tömte magába a kuglófot, amit anya sütött, meg beleesett Barbie sminkes táskáiba… pláne, h a legújabb trend a Hello Kitty, ami az ő farmerjén/táskáján is ott figyelt… meg hát nőből van, még ha csak 6,5 éves, akkor is. Rá kell döbbenni, h a gyereknek csak 1 másik gyerek a játszótárs, bármennyire is nagy a szerelem… úgyh megérkezett végre 4 körül a 2 gézengúz. Azonnal hoztak puzzle-öket 3D-s Wall-E-t és repülőset, úgyh a változatosság kedvéért kirakóztunk, aztán pedig Pakka és Gyufi belemerült a kalózosdi erődözésbe… Töpit kizárták… ő megkapta a krokodilt, de amúgy neki nem volt nagyon lehetősége a nagyok között kibontakozni, úgyh ő a telómmal játszott, énekelte a szerelemvonatot és a mikor a szerelem ha beindult 🙂 és mesélt… Jancsi és Juliskát…
“Jancsi és Juliska elment a vadásszal az erdőbe és a vadász hagyta őket óóóóóóóóóót.” – ezzel túl is vagyunk a mesemondáson… sírtam a röhögéstől annyira édes, ahogy harapja a szavakat. Amikor újra kértem, h még 1x mesélje el… közölte a maga 2,5 évével, h máájj 100x elmondtam… na akkor mégjobban röhögtem, amúgy teljesen igaza van… de mégis, micsoda öntudatgombóc.
Pakkát 6-ra kellett volna hazavinni, 3/4 8-ra haza is került, m a játék az első… közben birkanyírást tartottunk, m eléggé lisztferences haj nőtt a gyerekekre… utána fürdés… Pakka a locsolólány szerepét töltötte be…
Töpi volt az első, a bátor, a szeme se rebbent. Gyufi követte, de ott már volt egy kis szájhúzás…
Amikor azt mondják, hogy a gyerekek gonoszak… hát ja… azok is tudnak lenni, de inkább a kíméletlenül őszinte jelző a legjobb szó rájuk. Hazafele mentünk (nem kis késéssel, bár jeleztük, h tovább játszanánk…), amikor elindult a nyávogás, h biztos fent van a tesó, majd maradjak már még játszani. Közöltem, h nem nagyon fogok időzni, mert megyek haza… hátulról mellbe jött a kérdés… “minek? úgyse vár otthon senki?” – az első pillanatban nem kaptam levegőt, a 2.ban megkérdeztem magamban tőle, h anyád jól van? a 3.ban röhögtem, h milyen igaza van, és ha netán jól érezném magam a bőrömben, akkor ez a kis luvnya a képembe vágja, h nehogy… mert most járt először az én kecómba… és nagynak találta, és az ágy is, és anyáéké is ekkora, és te egyedül alszol ott… és még játék sincs nálam… (bár kockapókert találtam… úgyh azzal ütöttünk el fél órát… elsős létére hihetelenül ügyesen és pontosan számol fejben… le voltam döbbenve…). Amikor elmeséltem a szülőknek, akkor ők is hasonló reakciókkal kommentálták a történetet… A kisasszony be is jelentkezett a köv. utáni teljes hétvégére ottalvós pizsamapartira 🙂 A fiúk pedig imádták a gyönyörű kis pofáját, és mondták neki, h Pakka gyere hozzánk máskor is játszani :). Közölte velem, h majd hozza a tesót is (2 hónaposat), h Töpinek is legyen kivel játszani, m ők Gyufival már nagyok… és mesélt a barátnőjük kislányáról, aki 1 év körül van, és mennek hozzájuk hétvégén… jeleztem neki, h lehet át kéne gondolni ezt a kiközösítésesdit, m picit nőnek a csajok, és ő találja magát abban a brancsban a körön kívül 🙂 Bár tény, h Barbie 5,5 évvel fiatalabb nálam… hát mi is távol próbáltuk tartani… nem sok sikerrel 🙂
Mázlim volt, m fent volt az újgyerek, úgyh hallgattam egy kicsit a macskanyávogás szerű nyekergését, megráztam a fenekét, megcirógattam a hurkáit… és megállapítottam, h I want one… ma már ugyan 5 kg, de még mindig ugyanolyan óvatosan nyúlsz hozzá, h össze ne törd… elaludt rajtam, hát azt hittem megzabálom annyira édes volt… cuppog, bár ugye anya domborulataihoz képest én síkság vagyok, és üres cuppogás lehet csak, vagy cumizás… de a babaszag, az apró termet… magával ragadó… és abszolút egyeduralkodó… anyuka 1 jó délutáni pihenést tervezett… aha a kiskirálylány végigordította kisebb-nagyobb megszakítással az egészet… de ez is a pakli része, majd pihenhetnek, ha ő úgy dönt, h eszik-alszik üzemmódba kapcsol :), addig pedig a mamarabszolga ugrál és tesz-vesz… körülötte, vagy b variáns… rá kell bízni a kutyusokra a dajkálást 🙂 a hétvége után engem nem kellett ringatni. De úgy jó az élet, ha zajlik. Az új helyemen mindig megkérdezik, h hogy vagyok, milyen volt a hétvége, és mindig megállapítják, h milyen jó kis életem van… 🙂 igen… én sem panaszkodok… csak vannak területek, amiken igyekszek csiszolni, h még fényesebb legyen 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: