A tájékozódásról…
2008 december 29. | Szerző: Bodrincs
Ma szintén olyan nap volt, amelyeket kezdő vezetőként Kanadában a szabadnapjaimon megéltem… visszamentem oda, ahol még tudtam, h hol vagyok… és újra nekivágtam az útnak… ezt nem tudom, pontosabban reméltem, h ki lehet nőni… így 30-on túl jelentem… kb. lehetetlen vállalkozás… amikor a tájékozódó képességet oszthatták… én máshol sorakozhattam… talán a kajáknál??? (nem tudom, m gyerekkoromban cérnavéknya voltam, és alig ettem… ezt ma már nem mondhatom el magamról). Hihetetlenül rosszul közlekedem… és ahelyett, h a bevált járt utat választanám… mindig kell valami csavart vinnem a történetben, (m vki úgy jutott el könnyen A-ból B-be…) ahová a GPS (vagy ahogy Töpi úr nevezi: DZSIPSZESZ 😉 )… sem normális módon navigál… végülis így a 30 kmből lett a duplája… és még időben is… és jól el is késtem… és még oda is eljutottam, ahova nagyon nem akartam… bár a tudatalattim lehet… Persze sosem adom fel… és örülök, ha 1-1 útvonalra emlékszem… de tehetség(telenség)em határtalan… ezért pl. a zsámbéki barátaim tudják, h bizonyos idő után nem árt felhívni, h merre járok, m volt, h Wekerléről 1,5 óra alatt még csak a Bach-csomópontig keveregtem, mialatt 3x már megfordultam… azóta persze pl. Zsámbékra megtanultam 1 útvonalat… de csak azt használhatom, m 1x kipróbáltam, h Páty felé megyek haza… na… vhol Pilisszentkeresztnél tértem rá a Bp. felé vezető útra… fogták is a fejüket, amikor 1-2 óra múlva bejelentkeztem telefonon, h hazaérkeztem… nem kis finomsággal kiabálták, h mit csináltam idáig???
Csak az jutott eszembe, h a „röhejes randik” közti szösszenetet érdemes lenne ide betűzni…
„Első randi a sráccal, jön értem kocsival, rózsa, kinyitja előttem az ajtót. Elindulunk, már másfél órája kocsikázunk, amikor én félénken megkérdezem, hogy nem iszunk-e meg valahol kólát. Erre közli velem, hogy nála egy fillér sincs, így nem tudunk sehová beülni, meg különben is, az a lényeg, hogy benzin legyen szarásig.”
Ez az aranyigazság minden egyes felesleges megtett km után eszembe jut… és elszáll minden bosszankodásom…
Ha a micimackók (Töpi és Gyufi) ülnek mögöttem mindig használni kell a GPS-t, m imádják, ahogy navigál… persze Töpi a vékonka lányos hangján sikít… ha pl. közli „Andrea”, h a köv. lehetőségnél fordulj jobbra… Töpi közli, h „nem jobbra” és teli szájjal kacag… és ez megy egész úton… közben rágyújtunk 1-1 dalocskára, vagy csak megbeszéljük, h ki mit csinált…
Ünnepek előtt sikerült +törnöm a paripámat… Töpivel mentem a csereautóért… közölte, h nadon szép autót kapsz… biztos LÁTÓ… m akkor még csak a papírokkal bíbelődtünk… de hazafelé élvezte az utat, meg hát kapott a szalonban gyümölcslevet is… Kész vagyok tőle…
Kb. ilyen képességekkel bírtam, amikor még GPS hiányában ugye térképet olvastam… még kb. 10 éve Kanadában esett meg, h gondoltunk egyet a 4 éves Shaniával, és elindultunk korizni… amikorra lejárt a „kids session” oda is értünk… ránk sötétedett… Adrika fordítva tartotta a térképet, és ahol a Rec Centernek kellett volna állnia, ott 1 susnya közepe nőtt… Szerencsére nem volt letörve Nia… megszokta, h a nanny ilyen… utána amikor eltaláltunk szuperul koriztunk… ez onnan jutott eszembe, h a napokban megyünk Töpit és Gyufit is korizni tanítani… nyilván a 2 mackóhoz 2 felnőtt is kell… Gyufi ma volt az anyukájával… 2x seggre ült, úgyh ő köszöni passzolja a korizás örömeit… bár azért jelezte, h újra nyitott a kalandra… Reméljük + tudjuk őket tanítani… valahogy anno Shania is megtanult tőlem…
De a GPS korából is van jó pár szösszenetem… pl. néha csinál olyat, h ÁTÍRJA a címet… nem tudom milyen megfontolásból… m számít rá az ember lánya… ha már nem tud közlekedni, v. nem ismeri a várost… 1x monorra tartottam, és csömörre programozta magát helyette… DÖBBENET… ezt miért és hogyan??? És mondanom sem kell, h akkor vettem észre, amikor csömör közepén jelezte, h 2 p múlva elérek a célhoz… de vhogy ott sem nőtt monor…
Na jó… hát ilyen kalandok mindig vannak… és lesznek is… abba kellene hagynom a kísérletezgetést, és a biztos úton haladni… ezt viszont soha nem tudom megtenni :)… 1et megtanultam… apát soha nem fogom telefonos segítségként hívni… nekiszegezem a kérdést… és fogja magát és lefagy… 🙂
Ja... azért azt el kell mondanom, h jól vezetek… a mama mindig elmondja, h anya akkor érzi magát biztonságban, ha mellettem ül… ZENE FÜLEIMNEK… h az én drága kritikus anyám így nyilatkozik 🙂 persze soha nem nekem…
Sportosan, dinamikusan szeretek haladni, a ffiakhoz képest biztos ügyetlenebbül… de a fürge narancsördög n jó partner ebben… ja… és nem szeretem, ha vannak előttem… tudom… ez a városi közlekedésben szinte lehetetlen kategória… de pl. a csereautó nagyobb, mint az én dobozom… és nehezem teszem be 1 zsebkendőnyi helyre… nehezen találom az arányokat… úgyh nagyon várom már, h visszakapjam, azt, ami az enyém.
Karácsony…
2008 december 24. | Szerző: Bodrincs
Azt hittem könnyebben fogom venni ezt a kanyart… pedig én döntöttem úgy, h a saját vackomba húzódom vissza a családi haccacáré után… pusztán praktikus okokból… nyugis körülmények között szerettem volna meggyújtani a 9 gyertyámat, h aztán jól megírhassam a vágylistámat 2009-re… és feladjam az Égieknek, és bár otthon sem lenne óriási nyüzsi… most mégis kicsit nagyon rossz egyedül. Soha nem szoktam inni, főleg nem egyedül… most csak az ment meg, nincs dugóhúzóm és nem tudom felbontani az asztros társam által készített isteni bort. Ezt a hiányosságomat majd pótolom. De minden szépen elkészült, és összességében szuper napunk volt… A fám itthon is kis csini lett… diszkréten féloldalasan díszítve 🙂 mert a hátulja a fal mellett áll, ott senkinek nincs szeme. Ebédre értünk haza a húgommal, a nagyik már ott voltak. Mire túl voltunk Apa szülinapi köszöntésén, és vártuk a Jézuskát dörömböltek… Töpi úr és Gyufi is befutott a nagymamától… Úgyh 10-en énekeltük a mennyből az angyalt. 🙂 Töpi néha eltalálta a ritmust… majd inkább bevetette magát a fa alá, és mindenkinek segített kicsomagolni az ajándékait… utána kissé nyügi lett, de megegyeztünk, h holnap játszunk a „nagyon komoly” távirányítós autóval ill. vmi autópályaféleséggel… bár most először nehezményezte Gyufi, h te lány vagy… eddig nem volt probléma… amikor társasozunk, vagy épp sínpályát építünk… illetve még kreatív alkotások is készülnek szalvétatechnikával, gyöngyöt fűzünk és festeni is fogunk… és közben persze énekelünk… aztán este hulla fáradtan kipihenem a napot 🙂, mert utánuk azért töltődni kell… sokszor eszembe jut, talán nem hiába van az a bizonyos 9 hónap… t. anyuka jól felkészül arra, amire képtelen… m az elmélet és a gyakorlat nem igazán fedi egymást…
A karácsony előtti őrületben én is részt vállaltam, mert a „gyerekeim” szülei vásárlóba mentek… mivel a srácok a 4 fal közötti játékot nem díjazták… hát mentünk velük… az, h repülő cuccokra üljünk fel, h körbejárjuk a játékboltot… szigorúan +próbálva a „STOP TOUCHING” elvet alkalmazni… majd körbesikítoztuk az állatkereskedést, és kikötöttünk a saturnba, ahol csak ki kellett próbálni szinte az alsó sor összes működő fényképezőgépét… (még Gyufi is alig… nemhogy Töpi nem érte el…) Bekapcsoltam, leguggoltam… integettem és szóltam Töpinek, h szia… jól megnézte a gépet és csillogó szemmel közölte… „KÖSZÖNT”… kész voltam… igen… mindig van 1-2 beszólás, ami miatt nagyon röhögsz… vmi rossz fát tett a tűzre… és rászóltam… megállt… rám sem nézett csak a gomb szemét forgatta… zabálni való… de akkor is, ha épp a burkolt „fenyítést” 1 jó játéknak nézi…
Idén nem csináltunk mézeskalácsot a kis virsli ujjakkal… alig voltam otthon… de pótolni fogjuk, m szeretem…
További kellemes ünnepeket mindenkinek… én találtam 1 beszélgetőtársat… és ez most így jó…
A gyerekekről…
2008 december 19. | Szerző: Bodrincs
Rólam a vak is látja, h anya vagyok gyerek nélkül… ha beszélgetünk a barátnőkkel (akik között akad gyakorló anyuka is…) ledöbbennek, h úgy nyilatkozom erről a témáról, mintha 24/7-ben ezt csinálnám…
Igen erre IS születtem… valahol út közben azonban elhagyhattam a forgatókönyvemet, vagy más szerepét kezdtem hirtelen játszani, mert így 30-on túl sem valósítottam még meg a legnagyobb álmomat… De azért nem hagytak játszótér nélkül… A szülők szomszédságában született két micimackó… ma már a nagyobbik mindjárt 5, a kicsi most töltötte a 2-t… ÉDESEK… amint van időm/alkalmam és ők sem csavarognak, akkor belevetjük magunkat a játékba…
A pici (biztos meg is sértődne, ha így szólítanám, m nagyon önérzetes fiatalember amúgy, aki mindent “EDEDÜL”… bár a következő mondata Adli segíccs… ) igazi kemény legény… hiába a jómodor, az 1. másfél évben bármilyen kérdésre a válasz csak annyi volt, h “ahhhaaa”… ma már mondja, h igen… de valami hihetetlen ízes tájszólással… 1xűen zabálni való… ahogy közli, h megyünk a daáákra… igen… 🙂 de azt szimplán videófileként kellene csatolni, ahogy a pál kata péter-t énekli teliszájjal full mosollyal… és olyan kis tisztítóhalszerű szája van, amit szinte be se csuk nótázás közben… Na velük nem lehet unatkozni, sem mélabúba esni…
A nagyobbik már komoly pasi, ő egy fokkal csendesebb, vele órákig el lehet vonatozni, társasozni… nagyon helyes. “képzeld el… és nagyon komoly… ” és mondja mondja…
Elvittem őket mikulásos rendezvényre… a télapó “lánykái” ráugrottak a gyerekekre, h mit szeretnének a télapótól… leadták a listát… távozáskor kaptunk 1 mikulás csomagot… mondanom sem kell miután belenézett rögtön megjegyezte, hogy a mikulás elfelejtette beletenni a távirányítós autót… igen… a kisember nem hülye… csak apró testbe van bezárva…
A hobbi gyerekezés magával vonja azt a luxust, h bármikor visszaszolgáltathatók… Szívesen vállalom az abajgatásukat… múltkor csajos napot tartott a “gyerekeim anyja”, éltem is lehetőséggel, h behozzam őket a daaákra, ahol nagy sikert akarott a keyboard és a babzsákfotel is… Ahogy a kis virsli ujjak nyaggatták a hangszert… miközben “Töpi úr – a Bunyós” eszeveszetten veri a billentyűket és közli Gyufival, h én vagyok az erősebb… 😀 Vagy a lakás elosztását kihasználva nekilódulnak az egyik szobából átvágtatnak mindenen, h végül a babzsákon egészen a falig csússzanak… ha megkérdezném őket… nekik tuti nem lenne kifogásuk az egybenyíló szobák ellen…
Én figyelek, amikor velük vagyok és gyakorlok… nézem a reakcióimat, h mi vágja ki a magas c-t és hol vesztem el a türelmemet… Persze alig tudom visszafojtani a komoly helyzetekben is a nevetést… m ez nem lenne illendő velük szemben…
Biztos mindenki látta azt a kis reklámot, ahol a gyerek égtelenül ordít és mindent meg akar venni 1 áruházban… az apuka nem tudja, h hogy törje össze, h elhallgasson… és a reklám végén diszkréten kiírják… USE CONDOM… hja…
Velünk is ilyesmi történt… Töpi úr meglehetősen önálló, és épp bevásároltunk… mindenki választott 1-1 csokit/üdítőt… de Töpi 1 igazi akaratszakszervezet és mini-terrorista, úgyh volt balhé, amikor nem az táblás csoki került a kosárba (ami nem is az övé lett volna…) óriási krokodilkönnyek kíséretében kibuggyant belőle a sírás… leraktam a kosarat, és legugoltam… nehogy messze legyen a szemkontakt… és mondtam neki, h stop it right now or else… szépen elmondtam a választási lehetőségeket… mert igen… a gyerekeknek fontos, h tudjanak választani… h érezzék, h döntésképesek, és figyelembe veszik a kis lelkivilágukat. És ahogy a kis kezét a szája elé rakta, ezzel is jelezvén az önmaga nyugtatására irányuló szándékot… annyira édes volt, h legszívesebben össze-vissza pusziltam volna a kis pofáját. Lenyugodott és szépen haladtunk tovább…
Utána találkoztunk a mikulással, és lehetőség volt a hófánkozásra… bármennyire szerettem volna 2 fő nem fánkozhat… kissé remegő lábakkal engedtem le Töpit a maga 2 évével… de hát bátor és ha menni akar… menjen… lent várta 1 fiatalember, aki fánkkal együtt felszállította a manót… Próbáltam mindenféle stratégiát kidolgozni, h ha kiesik hogy futok utána, vagy ha bármi történik hogy is számolok el a jó édes anyjának az apjáról nem is beszélve… aki volt az arénánál… hát láthatta, h a pálya nem kicsi, főleg 2 éves szemmel… Gyufi le sem mert csúszni… Töpi, amint felért közölte, h megint ő jön… meg sem állt 5-ig… élvezte, és édes volt…
Ennél a pontnál még csak topogva reménykedtem, h Töpi úr veszi az adást, és végig kapaszkodni fog.
És már csúszik is… Töpi a bátor 🙂
Viharverten ugyan, de egyben visszakaptam a Mackót… jöhetett a többi menet unásig…
Utána jöhet a menü kiválasztása és az “etetés” 🙂 persze Gyufi már érthetően nem pelusos, és hát épp ott és akkor pisilni kell… úgyh levadásztam a Mikulást, és megkértem tartsa szóval Töpi urat, amíg mi folyó ügyeinket intézzük… mire visszaértünk Töpi bőszen haverkodott a Mikulással, és a tenyeréből evett… megzabálom… ANNYIRA ÉDES 🙂
Két gyerek mellett néha úgy érzem magam, mint 1 egyedülálló anyuka, aki cipeli a gyerkőcöket, v. apa épp soha nem ér rá… 🙂 holott ez 1 jó buli… és figyelem az igazi anyukákat… hát igen… kimerültek és a feszültség tuti, h a gyerekeken is csattan.
Kár… én is néha türelmetlenebb vagyok… gyakorlok, ha majd élesben megy a dolog, akkor álljam a sarat…
VÉGRE ITT AZ ÉV VÉGE…
2009 január 1. | Szerző: Bodrincs
Hát nem is tudom, h le kellene írjam az utolsó 2 napomat… m vhogy az optimista énem elillant… és az is röhejes, h ordíttatnom kell a zenét (amit amúgy én nem szeretek…), h elnyomjam a szomszéd cigány lakodalmas dajdaját… de ez nem minősül csend-háborításnak sajnos… bár döbbenet, h elfelejtik, h nem családi házban laknak, hanem kvázi 6-8 cm választ el minket egymástól… már a normál drámáit is szinte vele élem, ahogy épp csak hangosabban vitatja meg az élet dolgait a pasijával… nem h ha zongorázik pl. vasárnap reggel 7-kor v. este 10-kor… és ez most csak egy réteg azon a bizonyos habon… persze ez sem igazán fair… m itt könnyen zenélek/beszélek (freudi elszólás??? Bár ha nyaggatom a keyboardomat azt sem túl hangosan teszem… nem úgy mint Töpi úr, h püföli, közben ugye Gyufit győzködi, h ÉN VAGYOK AZ ERŐSEBB… OH really???), amikor hazamegyek a szülőkhöz… mi épp úgy ordítva/sikítozva és oroszlánüvöltést imitálva vágtatunk át az egész lakáson (és bár az tégla épület, és csak 1 oldalról van szomszéd… és hála földszint…) TERMÉSZETESEN A GYEREKEKKEL… mielőtt szó érné a ház elejét, h 30-ban nincs jobb dolgom… bár, amikor velük vagyok nincs… Halk játékot is játszunk ugyan… bújócska… KÉSZ VAGYOK… és végre a kedvem is jobb… nem tudom kinek vannak tapasztalatai… de én megdöbbenek azon, h a gyerekek tényleg ennyire „vakok”??? Egyre gyakoribb program a bújócska nálunk… még ősszel kezdődött… mivel nagy az udvar és van 1 hatalmas bokor is (ami azért hézagos…) elbújtam oda… mire megtanulták, h számoljanak és utána hangos kiáltással jelezzék, h AKI BÚJT, AKI NEM MEGYEK… beletelt 1 kis időbe… de jöttek… sokadszorra veszem észre, h néznek, de NEM LÁTNAK… mi „nagygyerekek” is vagyunk így ezzel… és eléggé gyakran… csak az élet egyéb területein… de mindezt olyannyira, h a szemembe nézett Gyufi, és totál elsétált… első alkalommal azt hittem szórakoznak, és csak nyújtják a játék élvezetét… aztán már az utca felé tartottak, és anyát is kérdezgették, h hojjan Adli… Adli meg miután elunja magát csatakiáltással előbújik felkapja őket, megpörgeti, aztán leteríti a fűbe, miközben maga is elterül… bár nekik azonnal kell a folytatás… hiába könyörgök, h hadd szédüljek ki… A beltéri bújócska már izgibb (ja… mondanom sem kell utána mindig ugyanoda akarnak bújni, ahova én…), volt, h 2 mp alatt ledarálják az számolást, így a lehetőségeim limitáltak… van 1 óriási párnám, amit még kb. 10-15 éve varrt a barátnőmtől nekem… levágtam a szoba közepére és mögé ültem… NEM TALÁLTAK… de úgy sem, ha a szülők ágya mellett vagyok letakarva a paplannal… vagy ha vendégágyat kijjebb húzom és szorosan a fal mögé állok… és az sem segít, h néha elkiáltom magam, h legalább a hang után mehessenek… a legjobb, amikor a szgép asztal alá hajtogatom össze magam, elé a szék… h Töpi úr nem lát… rendben… De h Gyufi… döbbenet… Aztán amikor helycserés támadás van, akkor Töpi úr annyira türelmetlen, h el sem indulok, és máris kiáltja, itt vagyok… NA ezt még nem sikerült értelmeznie, h a bújócska kulcsa, h csendben várjuk, amíg a másik megtalál…
Ma, amint hazaértem (az autóm és beázás ügyes bajos dolgainak intézése során) első utam az aprónéphez vezetett… ott rögtön fel kellett rezegni… úgyh előkerültek a kardok/pisztolyok… pókember, skorpióember mindenki… hát jó pár kard forgatás és pisztolydördülés, halálhörgés után eldőltem zsákként… Töpi úr olyan cuki volt, rögtön hozta a párnáját nekem… ez pedig, mint megtudtam nagy szó, m senkinek nem adja oda… ez 1 csupasz foltos/nyálas párna, amire huzatot nem tűr… és most abban a kegyben részesített, h megérinthettem, mi több a fejemet ráhajthattam… Mivel kis ZSENIKKEL állunk szemben azonnal a földön heverő orvosi táska is fontos szerepet kapott… műtöttek, kenték az arcom, injekcióztak, meghallgatták, h gőzmozdonyként ver-e a szívem… Töpi úr a szikével körbevágta a hajam vonalánál az arcom… tehát az orvoslás 1 fura ágát űzi ez a két fickó… Gyufi addig megvizsgálta a torkom, és a fülem… (és nem hitte el, h reggel mostam… )… a reflexeimet kellőképp szétverték… hát csodálom a szüleiket… ilyen hangoskodás közepette is szépen nyugiban megy a nap… és imádom, amikor Töpi úr tolatva huppan az ölembe… és újra tanították az ec-pec-kimehetsz mondókáját, m hát nem ma voltam 3 éves… lássuk be… bár néha alig 6nak érzem magam .) azt számoltuk ki ki menjen először aludni… m nekik is rá kell pihenni az éjszakai bulira… bár Gyufi jött ki… Töpi bemászott a kiságyába, h bizony a sort ő kezdi… Nagyon jó gyerek… vele nincs vita fekvést illetően… ha elfárad bemászik,1 a lényeg, h az ocmány párnája 1 összehajtogatott pelcsi (!!!… ha lebeg nem jó… ő bizony nem húzza a földön… nem hiába szűz-oroszlán a kicsike) és a cumi meglegyen. Amikor régen először fektettem én le őket megtörtént a rítus, majd Gyufi beszólt, h Adli ringasd már a Barnyit, anya szokta… szegénykémet kivettem, ringattam… aztán kiderült, h köszöni szépen elringatja önmagát… semmi faxnit nem igényel. Azzal is le tud venni a lábamról, amikor a kis keze közé fogja az arcom, és úgy magyaráz… és szórják a puszikat…
Volt, h anyukájuk átszaladt a miénkhez vmiért… mi a húgommal át az aprónéphez… ahogy beléptünk szaladtak és úgy megölelték a lábamat, h alig maradtam állva… megkérdeztük tőlük, h átjöttök… „ahhaaa”. Majd T. Anyuka kérdezte, h mondták a fiúk, h nem jöhet be senki és nem mehetnek sehova? 🙂 Nem… azonnal beleegyeztek, h elhagyják a bázist… de érthető… hisz lassan már félig a mi nevünket is hordhatják… családtagok…
A nyúzott csupasz párna Töpinek kincs… édes, amikor fáradt, akkor CIRÓGATJA az állát vele… és olyan átéléssel… ez is biztos a biztonságérzetének 1 kelléke… bármi van… jó, ha kéznél van a 3 muskétás… és akkor ott hiba nem lehet.
Végülis eléggé kisimult a nap minden szempontból… reggel tisztán és épen kiválthattam szeretett paripámat, már örültem, m a csereautóból is elég volt. Hiányzott, h nem kell kulcsért kotorászni, csak tudom, h van vhol a táskám mélyén… és az ülésfűtés… N FÁZÓS VOK… ez télen különösképp fontos, m a dzsungelben nincs garázsom.
Édes semmittevésé lesz ez a mai nap… max. Ms. Moskowt még búcsúztatom v. ők jönnek… up to her… aztán még Töpiéket meggyúrom… háááttt… soha ennyi lehetőség nem állt rendelkezésre szilveszterkor, mint most… de én azt hiszem csendesen töltöm… kicsit „letarolt” az idei december… inkább várok januárig. Most pedig felébredt az aprónép, úgyh velük bohóckodunk… próbált túlüvölteni Drága Töpi… azt nem kalkulálta, h legalább 2x akkora szám van… és mindenáron a fülembe próbált sikítani…
Eljött az este… a húgom el sem tudja képzelni, h eljöhet nála is az az időszak, amikor nem vágyik buliba, vagy tömött helyre… szokás szerint késésben volt, úgyh elvittem… aztán átmentem a szomszédházba, ahol nagycsaládosok partiztak, megvacsoráztam, majd jött Töpi és a 2 hónapos unokahúga aludni hozzám a csöndben. Na minden volt, csak alvás nem… egy darabig… úgyh még a dzsungel könyve 2 is az eszköztáramban volt, ill. a két kutya bent… mert a tűzijátéktól nagyon félnek. Fél 1 körül vitték el a minimanót, és 2009-et 1 pasival az ágyamban kezdtem 🙂 néha végiggyalogolt a vesémen… hol meg a térdét a mellkasomból szedtem ki… úgyh kissé éberen aludtam… f9-ig… de helyes volt… nem reklamált reggel, h miért épp nálunk van, v. mellettem, és hol van anya… aki már korábban ugrásra készen leskelődött nehogy cirkusz legyen… ehelyett nézelődött, beszélgettünk… és elindítottuk az új évet… sok sok alvással, lustálkodással, evéssel, pihenéssel… ilyenkor igyekszem szó szerint szinte semmit nem csinálni…
Töpi mégis meggondolatlan volt… hajlandó volt kimosni a párnáját… hiába kérdeztük, magyaráztuk, h mi a „kockázata”… h vizes lesz… háát… egész jól vette a kanyart… előtte azért felmosta vele a lakást…
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK… NEKEM BIZTOS AZ LESZ…
Oldal ajánlása emailben
X