Húúú csapjunk a lecsóba és kezdjük szinte hátulról… Paksi Zoltánnál tanultam Asztrológiát/Asztrozófiát, azaz csillagbölcseletet. 2+1 évben, ahol a 3. év úgy zajlik, h mindenkinek eljön a napja (és ütött az órája… és ha addig nem sikerült szembesülnie önmaga magasságaival és mélységeivel, adódik 8 órája és 1 tökéletes fórumot kap, eldönti, h tud-e élni a lehetőséggel…), ott és akkor szépen a társai előtt elbeszéli az életét természetesen alátámasztva a horoszkópiája tükrében… Mondanom sem kell, h a napom előtt és az első fél órában szívroham kerülgetett, hiszen szinte idegenek előtt kellett elmondani azt, h ki is vagy… honnan jöttél, merre tartasz… felvállalni a sok hibát/hülyeséget, és persze az örömöket is… az én fordulópontom tavaly február 3-án érkezett el… decemberben húztak ki, úgy, h tudtam előre, h máskor nem vethetek számot több okból kifolyólag, amiket nem kívánok részletezni…
Aztán szép lassan visszaástam a gyökerekig… elővettem a még elővehető nagyszülőket is, a szülőket is… és szépen bombáztam őket a kérdéseimmel, már-már kíméletlenül 🙂 és innen jön az igazi sztori… az első könyveim között szerepelt a „játékos asztrológia”… Gyerekként tipikus oroszlánként léteztem… már az oviban is akkor voltam boldog, ha én lehettem a vigyázó… m akkor nem kellett csendespihiznem (soha nem szerettem aludni… szükséges rossz…). Pl., egy igen akaratos kislány voltam, aki elérte (?), amit akart… anya elbeszéléséből tudom, h zokszó nélkül földhöz vágtam magam a bolt előtt, h én a pöttyös labdát akarom… vagy 3 évesen 1. moziélményem a vuk volt, ahol végigrohangáltam az egész mesét… feljött a vége felirat… Adrika beült a székbe és már már ordította, h én a vukkot akarom nézni… hát igen… NÉHA… nem úgy és akkor történnek a dolgok, ahogy szeretném. Azóta eltelt pár év… és sokszor történik így, csak lehet több türelmet növesztettem azóta… (már 14 évesen megtapasztaltam, h halmozott türelmem nő, ha kötök… és maximalista „állat” is vagyok… ha volt 1 hiba… visszabont és újrakezd… jó… azért 1 teljesen összevarrt pulcsit sírva bontottam le és kezdtem újra, de elkészült…) Állandóan számoltam is… ezért sokáig azt hittem, h majd a számmisztika lesz az én utam… 15-16 éves koromban megkaptam életem első „ezo” könyvét… Dr. Joseph Murphy: A tudatalattid csodálatos hatalma… na ez IGAZI fordulópont volt… bár néha félve olvastam, m ő lelkész volt… és túl sok volt a biblia benne, és én nem ebben a szellemben nevelkedtem… Attól függetlenül, h katolikus létemre az 1ik unokatesóm 1 nyaralása alkalmával 6 évesen beíratott a református templomba… vagy épp 11 évesen önként jártam hittanra, m fiatal volt a pap 🙂 De pl. az ima nem volt mindennapi gyakorlat része… Az első teremtésélmény mégis tudatalatt oda köthető… leírtam, h hogy is szeretném megismerni azt a bizonyos nagy őt… és hogy nézzen ki… Vszínű sikerült olyan lazán csinálni, h már 2 hónapja az imádott emberrel voltam, amikor megtaláltam a listám… hát… a szem színén kívül minden más stimmelt… azt hiszem őt mogyorószemű/eperszájúnak hívtuk… 🙂 ez a teremtés olyannyira sikeres volt, h 5,5 évig húztuk… szerencsére a házasságot és a válást már mással élte meg. Akkor ez kisebbfajta világvége volt… ma már végtelen hála tölt el, ha a történtekre gondolok, és semmit nem csinálnék másképp. Ebbe sikerült kicsit bele is betegedni… és mivel testi tünetek voltak… orvosi negatív leletekkel, hát elkezdtem ásogatni… merre is van előre… elkezdtem lélekgyógyászhoz járni… bár nekem nagyon fura volt, h hogy is lehet ő tiszta kapcsolatban bárkivel is, vagy lát bármit, ha közben a képembe fújja a füstöt, vagy nekem kell vinni a doboz cigit… de ha az ember az egészségéért küzd, akkor mindent megtesz és megy és csinál, mert el akarja kerülni a helyzet legrosszabbik lehetőségét. Persze közben volt még előéletem… agykontrollal kezdtem… majd csillagszemű nővére vitt el pránanádizni… na első körben ki voltam ott is… minden a szeretet és nők is ölelgetik egymást… hát akkor ez még nem ment… de sokkal vadócabb is voltam… utána jött mindenféle irányzat tanulása időt/pénzt nem kímélve… és ami maradt és fontos az az asztrológia, MolnárGáborológia (az önmegvalósítás művészete) és az svt (spirituális választerápia)… sok sok svédcsavar és majd’ 10 éves keresés után megtaláltam, ami valóban az enyém, és tudok is másoknak hatékony segítséget nyújtani. Ez nekem mindig is fontos volt… A kólkerkedéstől a hideg kiráz… amúgy sincs túl pozitív kicsengése annak, h az ember „spirituális”… és ennek hangot is adtam, ha volt olyan osztálytársam, aki 1 hétvégi tanfolyam után már oktatni akarta a masszázst… bírtam olyan stílusban megkérdezni tőle… h talán elgondolkozott rajta… Az eszköztáramban minden van… de nem mindenben mélyültem el, mégha az utam kezdetén azt hittem… és mindig az volt a vágyam, ha ránézek valakire mindent tudjak róla… Na ez pl. a mai napig ijeszt, ha visszafele ilyennel találkozom, mert akkor hol marad a privát gondolatom, akár róla, h netán elmentek neki otthonról… vagy a dacos énem, hogy bontakozhatna ki, h na majd én megmutatom… h úgysem úgy lesz, ahogy te azt hiszed… Van 1 makacs szamár énem is… és van 1 nagyon elfogadós, toleráns is… Többnyire sok irányzatról tudok, hallok… ami számomra is új 1 médiummal való találkozás… felejthetetlen élmény… Én kifejezetten szkeptikus vagyok minden látó/halló/érző emberrel… és nem csak az irigység beszél belőlem… bár tény, h várom, amikor tisztán én is érzékelek… Jó intuícióm van… ma már kezdek is hinni, h tudhatok valamit… Amúgy kifejezetten tudott régen is frusztrálni a mindentudás, ahogy az állandó jókedv és műmosoly is… Mert akármennyire is igyekeztem jól vezetni az életemet, amikor havi 1x volt pl. az MG tanfolyam… nekem épp akkor volt vmi drámám, 1 szakításom, 1 nem túl jó passzom… Amúgy az állandó vigyor és heherészés ma is visszás érzéseket kelt bennem… Ma már azért kevesebbet esek-kelek… És épp megállapítottam apának, h de jó, h már nem csap földhöz minden dráma… van 1 kislány „kemmibaj”-nak hívom (?) a napokban lesz 15… bébikora óta ismerjük… épp nem tudott meglátogatni minket, m kiborult, m szakított a barátjával (ebben a korban én még csak non-stop látens szerelmes voltam… ő már a sokadikat fogyasztja… persze hanyagul közli, h sz’al mi már más generáció vagyunk…) sírt, nem bírt aludni… hiába mondtam neki, h hasat be mellet ki… jön a következő… és majd jót röhög az egészen… dehogy… neki itt és most ez komoly válság… én pedig örülök, h már nincs ilyenekben részem, és sosem voltam túl drámázós… vagyis igen, csak másképp… ezt máshol… vissza a spiri szakaszhoz… Kanadában ez csitult bennem… (2000-et írunk) nem volt közegem… bár a közeli Rec centerben hirdettek tealevél olvasást… (szakszóval TeaLeaf Reading-et 🙂 ) ami soha nem lett megtartva… pedig mentem volna. Vagy kint találkoztam 1 látóval… 1x tapasztaltam meg vmi „földöntúli” érzést… ami nem volt pozitív… sőt kifejezetten fájdalmas volt, de az első kézzelfogható láthatatlan élmény ott ért Vancouverben a szabadságom alatt. Nem hiszek a véletlenekben… NAGYON NEM… Mai napig kedves barátnőm Z., akivel együtt koptattuk még a középiskolai padokat, és 5.ben pókerezni tanultam tőle is… mondta, ha 2 ember szereti v. vonzza 1mást 50 méteres körzetben megérzik egymás jelenlétét… Nos rögtön eszembe jutott, ahogy a szabim derekán épp átkompoltam Victoriába, ahol éltem, és hát 6 fedélzettel bíró komp… A/B oldalak… mennyi esélye van, h épp akkor épp ott a frissen nősült lovey loverson belép és rögtön egymásra téved a pillantásotok… 1 a nemistudommegsaccolnimennyihez… és fel sem fogtam, de automatikusan lendült a kezem… Nem tudom, h ki tudta-e végül magyarázni az ifjú arának, h ő honnan is ismer 1 magyar nőt ennyire túl jól… (annak ellenére, h még puszi sem volt… erre szokták volt mondani az okosok, h vibrált a levegő…) bizarr volt… úgyh hamar leléptek… én a komp 1 másik csücskében találtam helyet… utána már csak 1x láttam… a hazautazásom előtti hónapokban… betegen… ott volt a következő spirkó élmény… senki nem mondta, v. erősítette meg, mégis tudtam, h miattam történt… vszínű a lelkiismeret furdalásába betegedett bele… olyannyira, h képtelen volt vezetni… epilepsziás rohamok törtek rá… majdnem sírtam, amikor megláttam, cudarul festett, és épp akkor talán még 22-t is alig súroltuk. 1 képem volt róla… azt anno az összes levelével együtt kitöröltem, bár most is emlékszem a leveleire, szavaira, vonásaira, az együtt töltött programokra… Fura… voltam olyan hülye, h a következő életemet neki ígértem, hiszen elvileg akkor „Soon to be Mrs. GyűrűsBodri” voltam… persze azóta ezt már sokszor visszavontam, tekintve, h én n szeretném ezt a kanyart jól kijárni és nem jönni többé eme földi paradicsomba… VISZONT… vannak ezek a friendfinder és egyéb iwiwhez hasonlatos portálok, és néha néha keresem… mert szőke feje ellenére ő volt az az ember, aki ki tudott pörgetni a világomból… és jó lenne tudni, h hogy él. Lehet ez önzőség… nem tudom… mert az én email címem azóta is változatlan… LEHET A VONZÁS TV-ÉT KELLENE ERŐSEBBEN BEVETNEM? Annyira nem lényeg… de lehet érte csomagolnék… függetlenül attól, h barátnőim/ismerőseim/rokonaimmal ellentétben én magyar párt szeretnék magam mellett tudni… talán ő volt a 8 lehetőségből az 1ik??? Nem tudom… De jó kérdés lehet a következő szeánszon… A fizikai problémámból kikecmeregtem, és ez az útkeresés új barátokkal és szerelmekkel kínált meg… És sok sok kihívással… Én úgy voltam elkényeztetve, h szinte naponta találkoztam az akkori szerelmemmel, és egyedül életképtelen voltam… kivéve, amikor 1 óceán választott el minket… ott felnőttem… de még akkor sem tudtam egyedül lenni… ezután jöttek a „bankárarcok” és a falnövesztések… Lelkileg biztos, h zakkant voltam… 1 roncs, aki versenytfut az exel… h előbb ér ABBA a célba, amit célnak hisz… és azóta hiába írtam és írom a listát folyamatosan nem gyúrták még össze azt, aki az én egyetlenem. Ha x-be y-ba csalódtam és ő ilyen+olyan volt… akkor olyat soha többet… és nőttek a falak, az elvárások olyannyira, h csak azt felejtettem el, ha én nem látok ki, ők sem látnak be… és amint vki kicsit is átlátott a szitán azt hittem megérkeztem… IJESZTŐ VAGY SEM… ma sem gondolom másképp, h egyetlenre vágyom… csak már megtanultam kezelni a falaimat, feszegetni a korlátaimat, és tudom, h ki vagyok, mi mozgat, és merre tartok… és ha nem tudnám… akkor vannak barátok, akik ennek hangot adnak… vagy ha elfáradnék, akkor cipelnek, vagy rugdosnak, vagy húznak… de haladás van, és csak előrenézés… mert már látom a célszalagot. Azt gondolom, ha egyszer az életemnek ez a szakasza végleg lezárul tanítani fogom… Hogyan éljük túl, amíg… 🙂 1 biztos nem lesz unalmas akkor sem az élet… bár visszatekintve azt mondhatom, h azért tudtam ilyen messze jutni ezo-ügyben, mert hát mondjuk ki feketén-fehéren… pótcselekedtem… más elkártyázza/elissza én eltanultam… (bár az előbbi szakaszban is voltam… de mindenkinek kell 1 bulizós korszak, ahol kitombolja magát, és megél mindent, még azt is, h saját barátnője inkább azt kívánja fennhangon, v. magába, h ezt a libát bárcsak ne ismerné… de ezek a foltok teszik még színesebbé az én világomat…, de nem vagyok büszke rájuk)
Folyt. köv… még hosszú az út… sok a kaland… és jön a többi…
A spiritualitásról…
2009 január 6. | Szerző: Bodrincs
Húúú csapjunk a lecsóba és kezdjük szinte hátulról… Paksi Zoltánnál tanultam Asztrológiát/Asztrozófiát, azaz csillagbölcseletet. 2+1 évben, ahol a 3. év úgy zajlik, h mindenkinek eljön a napja (és ütött az órája… és ha addig nem sikerült szembesülnie önmaga magasságaival és mélységeivel, adódik 8 órája és 1 tökéletes fórumot kap, eldönti, h tud-e élni a lehetőséggel…), ott és akkor szépen a társai előtt elbeszéli az életét természetesen alátámasztva a horoszkópiája tükrében… Mondanom sem kell, h a napom előtt és az első fél órában szívroham kerülgetett, hiszen szinte idegenek előtt kellett elmondani azt, h ki is vagy… honnan jöttél, merre tartasz… felvállalni a sok hibát/hülyeséget, és persze az örömöket is… az én fordulópontom tavaly február 3-án érkezett el… decemberben húztak ki, úgy, h tudtam előre, h máskor nem vethetek számot több okból kifolyólag, amiket nem kívánok részletezni…
Aztán szép lassan visszaástam a gyökerekig… elővettem a még elővehető nagyszülőket is, a szülőket is… és szépen bombáztam őket a kérdéseimmel, már-már kíméletlenül 🙂 és innen jön az igazi sztori… az első könyveim között szerepelt a „játékos asztrológia”… Gyerekként tipikus oroszlánként léteztem… már az oviban is akkor voltam boldog, ha én lehettem a vigyázó… m akkor nem kellett csendespihiznem (soha nem szerettem aludni… szükséges rossz…). Pl., egy igen akaratos kislány voltam, aki elérte (?), amit akart… anya elbeszéléséből tudom, h zokszó nélkül földhöz vágtam magam a bolt előtt, h én a pöttyös labdát akarom… vagy 3 évesen 1. moziélményem a vuk volt, ahol végigrohangáltam az egész mesét… feljött a vége felirat… Adrika beült a székbe és már már ordította, h én a vukkot akarom nézni… hát igen… NÉHA… nem úgy és akkor történnek a dolgok, ahogy szeretném. Azóta eltelt pár év… és sokszor történik így, csak lehet több türelmet növesztettem azóta… (már 14 évesen megtapasztaltam, h halmozott türelmem nő, ha kötök… és maximalista „állat” is vagyok… ha volt 1 hiba… visszabont és újrakezd… jó… azért 1 teljesen összevarrt pulcsit sírva bontottam le és kezdtem újra, de elkészült…) Állandóan számoltam is… ezért sokáig azt hittem, h majd a számmisztika lesz az én utam… 15-16 éves koromban megkaptam életem első „ezo” könyvét… Dr. Joseph Murphy: A tudatalattid csodálatos hatalma… na ez IGAZI fordulópont volt… bár néha félve olvastam, m ő lelkész volt… és túl sok volt a biblia benne, és én nem ebben a szellemben nevelkedtem… Attól függetlenül, h katolikus létemre az 1ik unokatesóm 1 nyaralása alkalmával 6 évesen beíratott a református templomba… vagy épp 11 évesen önként jártam hittanra, m fiatal volt a pap 🙂 De pl. az ima nem volt mindennapi gyakorlat része… Az első teremtésélmény mégis tudatalatt oda köthető… leírtam, h hogy is szeretném megismerni azt a bizonyos nagy őt… és hogy nézzen ki… Vszínű sikerült olyan lazán csinálni, h már 2 hónapja az imádott emberrel voltam, amikor megtaláltam a listám… hát… a szem színén kívül minden más stimmelt… azt hiszem őt mogyorószemű/eperszájúnak hívtuk… 🙂 ez a teremtés olyannyira sikeres volt, h 5,5 évig húztuk… szerencsére a házasságot és a válást már mással élte meg. Akkor ez kisebbfajta világvége volt… ma már végtelen hála tölt el, ha a történtekre gondolok, és semmit nem csinálnék másképp. Ebbe sikerült kicsit bele is betegedni… és mivel testi tünetek voltak… orvosi negatív leletekkel, hát elkezdtem ásogatni… merre is van előre… elkezdtem lélekgyógyászhoz járni… bár nekem nagyon fura volt, h hogy is lehet ő tiszta kapcsolatban bárkivel is, vagy lát bármit, ha közben a képembe fújja a füstöt, vagy nekem kell vinni a doboz cigit… de ha az ember az egészségéért küzd, akkor mindent megtesz és megy és csinál, mert el akarja kerülni a helyzet legrosszabbik lehetőségét. Persze közben volt még előéletem… agykontrollal kezdtem… majd csillagszemű nővére vitt el pránanádizni… na első körben ki voltam ott is… minden a szeretet és nők is ölelgetik egymást… hát akkor ez még nem ment… de sokkal vadócabb is voltam… utána jött mindenféle irányzat tanulása időt/pénzt nem kímélve… és ami maradt és fontos az az asztrológia, MolnárGáborológia (az önmegvalósítás művészete) és az svt (spirituális választerápia)… sok sok svédcsavar és majd’ 10 éves keresés után megtaláltam, ami valóban az enyém, és tudok is másoknak hatékony segítséget nyújtani. Ez nekem mindig is fontos volt… A kólkerkedéstől a hideg kiráz… amúgy sincs túl pozitív kicsengése annak, h az ember „spirituális”… és ennek hangot is adtam, ha volt olyan osztálytársam, aki 1 hétvégi tanfolyam után már oktatni akarta a masszázst… bírtam olyan stílusban megkérdezni tőle… h talán elgondolkozott rajta… Az eszköztáramban minden van… de nem mindenben mélyültem el, mégha az utam kezdetén azt hittem… és mindig az volt a vágyam, ha ránézek valakire mindent tudjak róla… Na ez pl. a mai napig ijeszt, ha visszafele ilyennel találkozom, mert akkor hol marad a privát gondolatom, akár róla, h netán elmentek neki otthonról… vagy a dacos énem, hogy bontakozhatna ki, h na majd én megmutatom… h úgysem úgy lesz, ahogy te azt hiszed… Van 1 makacs szamár énem is… és van 1 nagyon elfogadós, toleráns is… Többnyire sok irányzatról tudok, hallok… ami számomra is új 1 médiummal való találkozás… felejthetetlen élmény… Én kifejezetten szkeptikus vagyok minden látó/halló/érző emberrel… és nem csak az irigység beszél belőlem… bár tény, h várom, amikor tisztán én is érzékelek… Jó intuícióm van… ma már kezdek is hinni, h tudhatok valamit… Amúgy kifejezetten tudott régen is frusztrálni a mindentudás, ahogy az állandó jókedv és műmosoly is… Mert akármennyire is igyekeztem jól vezetni az életemet, amikor havi 1x volt pl. az MG tanfolyam… nekem épp akkor volt vmi drámám, 1 szakításom, 1 nem túl jó passzom… Amúgy az állandó vigyor és heherészés ma is visszás érzéseket kelt bennem… Ma már azért kevesebbet esek-kelek… És épp megállapítottam apának, h de jó, h már nem csap földhöz minden dráma… van 1 kislány „kemmibaj”-nak hívom (?) a napokban lesz 15… bébikora óta ismerjük… épp nem tudott meglátogatni minket, m kiborult, m szakított a barátjával (ebben a korban én még csak non-stop látens szerelmes voltam… ő már a sokadikat fogyasztja… persze hanyagul közli, h sz’al mi már más generáció vagyunk…) sírt, nem bírt aludni… hiába mondtam neki, h hasat be mellet ki… jön a következő… és majd jót röhög az egészen… dehogy… neki itt és most ez komoly válság… én pedig örülök, h már nincs ilyenekben részem, és sosem voltam túl drámázós… vagyis igen, csak másképp… ezt máshol… vissza a spiri szakaszhoz… Kanadában ez csitult bennem… (2000-et írunk) nem volt közegem… bár a közeli Rec centerben hirdettek tealevél olvasást… (szakszóval TeaLeaf Reading-et 🙂 ) ami soha nem lett megtartva… pedig mentem volna. Vagy kint találkoztam 1 látóval… 1x tapasztaltam meg vmi „földöntúli” érzést… ami nem volt pozitív… sőt kifejezetten fájdalmas volt, de az első kézzelfogható láthatatlan élmény ott ért Vancouverben a szabadságom alatt. Nem hiszek a véletlenekben… NAGYON NEM… Mai napig kedves barátnőm Z., akivel együtt koptattuk még a középiskolai padokat, és 5.ben pókerezni tanultam tőle is… mondta, ha 2 ember szereti v. vonzza 1mást 50 méteres körzetben megérzik egymás jelenlétét… Nos rögtön eszembe jutott, ahogy a szabim derekán épp átkompoltam Victoriába, ahol éltem, és hát 6 fedélzettel bíró komp… A/B oldalak… mennyi esélye van, h épp akkor épp ott a frissen nősült lovey loverson belép és rögtön egymásra téved a pillantásotok…1 a nemistudommegsaccolnimennyihez… és fel sem fogtam, de automatikusan lendült a kezem… Nem tudom, h ki tudta-e végül magyarázni az ifjú arának, h ő honnan is ismer 1 magyar nőt ennyire túl jól… (annak ellenére, h még puszi sem volt… erre szokták volt mondani az okosok, h vibrált a levegő…) bizarr volt… úgyh hamar leléptek… én a komp 1 másik csücskében találtam helyet… utána már csak 1x láttam… a hazautazásom előtti hónapokban… betegen… ott volt a következő spirkó élmény… senki nem mondta, v. erősítette meg, mégis tudtam, h miattam történt… vszínű a lelkiismeret furdalásába betegedett bele… olyannyira, h képtelen volt vezetni… epilepsziás rohamok törtek rá… majdnem sírtam, amikor megláttam, cudarul festett, és épp akkor talán még 22-t is alig súroltuk. 1 képem volt róla… azt anno az összes levelével együtt kitöröltem, bár most is emlékszem a leveleire, szavaira, vonásaira, az együtt töltött programokra… Fura… voltam olyan hülye, h a következő életemet neki ígértem, hiszen elvileg akkor „Soon to be Mrs. GyűrűsBodri” voltam… persze azóta ezt már sokszor visszavontam, tekintve, h én n szeretném ezt a kanyart jól kijárni és nem jönni többé eme földi paradicsomba… VISZONT… vannak ezek a friendfinder és egyéb iwiwhez hasonlatos portálok, és néha néha keresem… mert szőke feje ellenére ő volt az az ember, aki ki tudott pörgetni a világomból… és jó lenne tudni, h hogy él. Lehet ez önzőség… nem tudom… mert az én email címem azóta is változatlan… LEHET A VONZÁS TV-ÉT KELLENE ERŐSEBBEN BEVETNEM? Annyira nem lényeg… de lehet érte csomagolnék… függetlenül attól, h barátnőim/ismerőseim/rokonaimmal ellentétben én magyar párt szeretnék magam mellett tudni… talán ő volt a 8 lehetőségből az 1ik??? Nem tudom… De jó kérdés lehet a következő szeánszon… A fizikai problémámból kikecmeregtem, és ez az útkeresés új barátokkal és szerelmekkel kínált meg… És sok sok kihívással… Én úgy voltam elkényeztetve, h szinte naponta találkoztam az akkori szerelmemmel, és egyedül életképtelen voltam… kivéve, amikor 1 óceán választott el minket… ott felnőttem… de még akkor sem tudtam egyedül lenni… ezután jöttek a „bankárarcok” és a falnövesztések… Lelkileg biztos, h zakkant voltam… 1 roncs, aki versenytfut az exel… h előbb ér ABBA a célba, amit célnak hisz… és azóta hiába írtam és írom a listát folyamatosan nem gyúrták még össze azt, aki az én egyetlenem. Ha x-be y-ba csalódtam és ő ilyen+olyan volt… akkor olyat soha többet… és nőttek a falak, az elvárások olyannyira, h csak azt felejtettem el, ha én nem látok ki, ők sem látnak be… és amint vki kicsit is átlátott a szitán azt hittem megérkeztem… IJESZTŐ VAGY SEM… ma sem gondolom másképp, h egyetlenre vágyom… csak már megtanultam kezelni a falaimat, feszegetni a korlátaimat, és tudom, h ki vagyok, mi mozgat, és merre tartok… és ha nem tudnám… akkor vannak barátok, akik ennek hangot adnak… vagy ha elfáradnék, akkor cipelnek, vagy rugdosnak, vagy húznak… de haladás van, és csak előrenézés… mert már látom a célszalagot. Azt gondolom, ha egyszer az életemnek ez a szakasza végleg lezárul tanítani fogom… Hogyan éljük túl, amíg… 🙂 1 biztos nem lesz unalmas akkor sem az élet… bár visszatekintve azt mondhatom, h azért tudtam ilyen messze jutni ezo-ügyben, mert hát mondjuk ki feketén-fehéren… pótcselekedtem… más elkártyázza/elissza én eltanultam… (bár az előbbi szakaszban is voltam… de mindenkinek kell 1 bulizós korszak, ahol kitombolja magát, és megél mindent, még azt is, h saját barátnője inkább azt kívánja fennhangon, v. magába, h ezt a libát bárcsak ne ismerné… de ezek a foltok teszik még színesebbé az én világomat…, de nem vagyok büszke rájuk)
Folyt. köv… még hosszú az út… sok a kaland… és jön a többi…
Oldal ajánlása emailben
X