Férfiegó…
2008 december 29. | Szerző: Bodrincs
Barátnőm szerint mindenképp írjam le, amit neki írtam… már Disney-nél sem lett Quasimodó és Belle 1 pár… m nem…
Imádom, hogy még méltatlankodnak is… vagy ömlengenek… mindig diszkréten kiegészítem a kit keresek részt… úgy tűnik hiába…
Azt is nagyon imádom, amikor hazabeszél… és közli, h az általam keresett korosztályban az a nem normális, akinek még nincs gyereke…nem tudom… nagyon sok fiúbarátom van… hát nekik nincs gyerekük… és tisztelet a kivételnek, akinek van…
De azt gondolom, h ez internet könyörgöm… és lehetek önző (már ha ezt annak lehet nevezni…), h nem osztozkodom… és megalkudnom pláne nem kell… az életben is csak nagyduzzogva… vagy épp trükközve… m igen voltam már olyan cipőben, h járni kezdtem 1 ffivel, akinek volt 2 gyereke… de soha nem volt házas… addig addig, mígnem mire beleszerettem ő a 10. házassági évfordulóját ülte… fő az őszinteség.
Tehát, ahogy a drága legkedvencebbem szokta mondani… BEEN THERE, DONE THAT… tapasztalataim azt súgják, h tudok annyira szeretni, h sajátomként is a másét… de nem akarom… örültem, h azt kihevertem, és amikor évek múltán visszatért, és kimondta azt, amit akkor hallani szerettem volna, h én vagyok a társa… és bla bla bla… 1 hibát azonban elkövetett be akart tenni ugyanabba a skatulyába, ahova 23-ban betehetett… de már nem voltam vevő a dumára… és annyira voltam társ, h kifogások tömkelegét hallgattam a gyávaságára, h miért is nem menne… erre pedig már nem vagyok vevő, ahogy a 2. helyre sem…
Főnyeremény vagyok, ahogy mindenki más is… csak épp meg kell találni azt, aki tényleg a nyerő szelvényt tartja a markában… vica-versa… innen szép a játék.
Sokat szoktam elmélkedni a “fentieken”… és mindig arra a végkövetkeztetésre jutok, h Isten szeret engem, tehát olyan társat küld, aki tetszik nekem, és ÉSZREVESZEM… ismerem a korlátaimat… tudom, h nem a legrugalmasabbak, és feszegetni is szoktam őket… (akár tüzönjárással is…) épp ezért tudom, h meddig mehetek el, és nem tovább…
És igen kitörlöm azt, aki apa korabeli… így is ijesztő, h képen néha milyen rosszul tartják magukat a ffiak… és azt teszik fel, mint “legjobb”, v. “vonzó”, m gondolom ez a cél… kifejezetten szeretem még a csípőkitolásos képeket, amin pipiskednek, mint 1 modell, és lerökönyödöm, amikor reklamál öregapám, h miért is nem kap választ…
Mert tisztelem legalább önmagam… és nem lopom az energiámat még feleslegesebben, h elmagyarázzam… bácsi kérem… ez most nem nyert… és több sebből vérzik a dolog… m 500 éves, van 2 tucat gyereke és én nem ilyen életet írtam meg magamnak…
Röhejes randik…
2008 december 29. | Szerző: Bodrincs
1) Egy történelemtanárral mentem el vakrandizni. A pasi bemutatkozott, és lelkesen újságolta, hogy most épp meg tud hívni egy kávéra, mert nála van az osztálypénz.
2) Randiztam egy pasival, 34 éves volt, és egész végig arról beszélt, hogy plüsskutyával alszik. Reggelente betakargatja, dédelgeti, elmeséli neki a napi eseményeket. De kimosni nem meri, akkor mindig odaadja egy ismerősének, mert ő nem bírná látni a kutya szenvedéseit.
3) Netes ismerkedés, egy igazi művelt, okos, kedves, aranyos srác. Találkozzunk! Oké. Tanultam latint az egyetemen, ez is feljött témaként, valami nyelvész volt a fickó. Randi. Öltöny, nyakkendő, meg egy “Best of római irodalom” kötet, hogy mielőtt mélyebben belebonyolódnánk egy pár sort ugyan fordítsak már vissza latinból, mert hát ugye a neten mindenki azt mond, amit akar és szeretné leellenőrizni, hogy tényleg tanultam-e latinul. Meg hogy igazat mondtam-e. És egyébként is, neki ez fontos.
4) Az első randin benyakalt két üveg bort, amitől hullára berúgott. Majd ezek után elkezdett vérezni az orra. Állítása szerint ez nála így volt normális.
5) A Sziget fesztiválon egy meglehetősen illuminált vadidegen pasi odalépett hozzám, és bánatosan, meggyőződés nélkül csak ennyit kérdezett: – Nem?
6) Többfordulós levelezés, telefonálás során biztosítjuk egymást a kölcsönös szimpátiáról, meg ami ilyenkor még előkerül. Eljön a randi napja, beszélgetünk, ki mivel foglalkozik. A lány fősulira jár, és ugye nem haragszom, de valójában nem ismerkedni akar, hanem anyagot gyűjt a szakdolgozatához, amiben az internetes társkeresésről fog értekezni…
7) Első randi a sráccal, jön értem kocsival, rózsa, kinyitja előttem az ajtót. Elindulunk, már másfél órája kocsikázunk, amikor én félénken megkérdezem, hogy nem iszunk-e meg valahol kólát. Erre közli velem, hogy nála egy fillér sincs, így nem tudunk sehová beülni, meg különben is, az a lényeg, hogy benzin legyen szarásig.
8) Nemrégiben beajánlottak nekem egy srácot, engem meg neki. Kb. 250 km-re lakik tőlem. Eleinte telefonon és e-mail-en tartottuk a kapcsolatot. Kb. a második telefonos beszélgetésünk után virágot küldetett nekem a munkahelyemre. Totál el voltam ájulva tőle! Aztán megbeszéltünk egy találkozót. A fényképen jobban nézett ki, de azért élőben sem volt éppen bányarém, így ez a része nem volt csalódás számomra. Viszont a beszélgetést azzal kezdte, hogy mit fog szólni az anyukája, ha megtudja, hogy egy olyan lánnyal ismerkedik, aki más babája volt. Hozzáteszem, mielőtt még bármi kapcsolat lett volna közöttünk, már akkor tudta, hogy elvált vagyok. Tehát nem is értettem, hogy mi ez a megjegyzése. A következő: örülne, ha meglátogatnám a lakóhelyén. Ő nem szívesen jönne hozzám, mert az olyan messze van.
9) Szórakozóhelyen ismerkedtünk meg, elég jóképű volt. Randin értem jött a rozoga 15 éves Ladájával, moziba mentünk. Mozi elé érve fél órát köröztünk, hol parkoljon le, mert ő sötétbe nem áll, nehogy ellopják a Ladát. Moziban a film alatt nagy görcsölés, mi lesz, ha ellopják a Ladát? Utána pizzéria, ott újabb parkolásos cirkusz, mire nagy nehezen talált egy helyet, egy Merci meg egy Audi között – nagyobb így az esély, hogy inkább azokat viszik el, nem a Ladát -, és ki is lehetett látni az étteremből rá, hogy intézkedni tudjon, ha mégis azt vinnék. Témái: Ő fotós, de sose keres pénzt, mert a megrendelők mindig átverik meg nem fizetik ki. Van egy szuper kamerája, amivel fotóz, de nem tudja, mi lesz ha ellopják a Ladát, mert akkor mivel fog dolgozni? Annyira fél ettől, hogy (szüleivel lakván) megkérte apját, az parkoljon az utcán a Wartburgjával, és ő tarthassa a Ladát a garázsban, mert ha azt ellopják, akkor üt be az igazi krach.
10) Egy netes ismerkedés, telefonon megbeszéltük, randi, Nyugatinál, óra. Szódás szemüveg, fehér zokni, makkos cipő. Szegfű! S egész idő alatt mosolyogva hallgattam, ahogyan a kifestett barna lányokat pocskondiázza, s egyáltalán minden nőt, ezt csak külön kiemelte. S hogy anyukája ezt mondta, meg azt, s ezt így, meg úgy csinál, főz, stb. Nem vagyok plázacica, de kifestem magam, s szívesen “hordom” a könnyen barnuló bőröm. Nem tudtam más téma felé kanyarodni, tehát – még mindig mosolyogva -, közöltem vele, hogy anyuka már biztosan várja. Gondoltam, erre kapcsol majd. Ránézett az órájára – Tényleg! – fizetés nélkül elrohant.
11) A legröhejesebb randim tárgya egy régi Opellel érkezett, és nem engedte, hogy letekerjem az ablakokat – nyár közepe volt, 40 fok kábé -, mondván: – Hadd higgyék a járókelők, hogy van klíma is az autóban.
12) Sokadik randi: lakásra fel, pezsgőbontás, halk zene bekapcs. A pasi fél pohár (!!!) pezsgőtől úgy berúg, mint a szamár. Először csak nagyokat pislog, majd a kezdődő eksön közben egyszerűen, félmeztelenül elszundikál.
13) Találkozunk. Nem jóképű (de hát végülis ez nem számít annyira), irány a park. Leülünk. Beszélgetünk, kissé akadozva. Na jó, hiszen vadidegenek vagyunk, sem levelezni, sem beszélgetni nem volt idő (vagy igény). Elkezdi mesélni, hogy neki milyen gyakran van és milyen állagú a széklete! Azt hittem, elájulok! Már nem sokáig maradtam… Pár nap múlva hív, hogy találkozzunk…
14) Barátnőm 33 éves, a neten csetelt egy hapsival, aki negyvenesnek mondta magát. Rövidesen randi megbeszélve a Deák téren a templomhoz. Barátnőm elmegy és egy minimum 60-65 éves elég rozoga, hajlott hátú, rémes ruhájú pasas várja. Szégyen, nem szégyen barátnőm csak meglesi, majd távozik. Azt nem mondta a pasas, hogy úgy negyvenes, hogy a negyvenes években született.
15) Barátnőm mesélte, hogy egyik barátnője neten összeismerkedett egy sráccal. Láttak egymásról képet, de a srácé nem volt túl jó minőségű. Az egyik metrómegállónál beszéltek meg talit, a mozgólépcső tetején. Jön is felfelé egy jóképű srác, aki még valamennyire hasonlított is a képhez. Néznek egymásra, srác felér, lány odamegy. Megkérdezi: – Te vagy Zoli ugye? – Srác döbbenten: – Honnan tudod? – Lány: – Mert megismertelek. Ide beszéltük meg a találkozót. – Srác: – Milyen találkozót? – Lány: – Hát tudod, a neten… – Na, ebben a pillanatban szólalt meg egy hang a lány háta mögött: – Szerintem én vok az a Zoli, akit vársz.
16) Hazakísért egy fiú akit akkor ismertem meg. Aztán nem nagyon akart távozni, majd kibökte hogy hadd használja a wc-t. Beengedtem, szegénykém majd félórát rotyogott a klón. Elnézést kért, én mondtam, ne zavartassa magát, majd miután így oldódott a hangulat, kicsit dumáltunk még. Másnap találtam egy OLYAN alsógatyát begyűrve a kanapémba.
17) Nem első randi, sokadik “hónapforduló”. Mivel nagyon jól főzött a srác, a hónapfordulókon mindig készített valami finomat és romantikus vacsorával ünnepeltünk. Az egyik ilyen alkalommal megyek át. Belépek a lakásba, drágám pedig fejvesztve rohangál a fürdőszoba és a konyha közt, miközben visong. Kérdeztem mi történt, el sem tudtam képzelni mi lelte. Erre közölte: – Csípőspaprikát használtam a vacsorához, és utána megvakartam a tököm.
18) Egyes számú versenyző egy bankfiók vezetője, öltöny, nyakkendő. Sétálgattunk a Városligetnél, sétálgattunk, sétálgattunk (már kezdtem unni), sétálgattunk (már egy erőnléti edzéssel is felért), de mi csak sétálgattunk (már a magassarkútól csillagokat láttam)… Mondtam neki kb. 2 és fél óra után (mikor már majd’ bepisiltem), hogy ha lehet, üljünk be valahova. Ő nem szomjas. Ezt így kijelentette és sétáltunk tovább. Mondtam, hogy üljünk be valahova, mert PISILNI KELL! Erre ő: – Ne aggódj, majd elfordulok. Annyi itt a bokor és úgyis sötét van. – Mondanom sem kell, többé nem találkoztunk.
19) Netes randi, egy szép téli estén beültünk egy fickóval (32 éves) teázni. Bájosan cseverésztünk (ki hogyan szereti a teát, stb.), mire hangnemet váltott és azt mondta: – Jó. Oké. Na. Te egy csinos lány vagy, megkívántalak, menjünk fel hozzám. Bár otthon van anyukám, meg a mami, de majd csendben csináljuk.
20) Megérkeztünk mindketten a megbeszélt helyre, megtaláltuk egymást, sétáltunk egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy beülünk valahova. Elindultunk a parkoló felé, a szemembe nézett (romantikusan) majd a kocsimra (leleményesen) és azt mondta: – Menjünk a te kocsiddal, mert az kevesebbet fogyaszt!
21) Randi, megy érte a srác, kinyitja a kocsiajtót, a lány beül, körbenéz, és majd’ elhányja magát. Koszos zsepik, mekis zacsi, csipszes zacskó, por, kosz, mocsok, morzsa, átható cigiszag. A műszerfalon egy félig megevett mars csoki. A lány undorodva ránéz, mire a srác: – Kéred vagy kidobhatom?
22) Egyszer jártam rövid ideig egy állatorvossal. Ő minden este azzal szórakoztatott, hogy milyen állatot hoztak hozzá. Például egy olyan macskát, aminek kilógott a szeme az üregéből, majd részletesen elmesélte, hogy rakta vissza, ilyenek. Persze ő csak beszámolt a napjáról, mint minden normális ember.
23) Egy egyetemista srác pár hét után meglepett egy gagyibizsu lánccal. Ez még hagyján, de hozzátette, hogy a húgáé volt, de neki már nem kell.
24) Néha feltűnt, hogy igazgatja a szempilláját, de hát ugye mindenki arra gondolt, hogy valami baj van a szemével. Nos egyszer, elázva érkezett meg a barátnőmékhez, és szétkent smink volt az arca. A gyerek sminkelte magát! Alapozó, szájfény, és szempillaspirál. És heteró volt! Elkezdett turkálni a barátnőm sminkjei között és megjegyezte, hogy micsoda gagyik, bezzeg az övé Avon!
25) Szimpi pasi, több órás telefonbeszélgetés és randi. A randira pasi nagyon készült, egy csokor virággal jött meg egy kis ajándék szatyorral, plüss állat, könyv, csoki… Teljesen meghatódtam. Mondom neki, hogy felszaladok a szobába – ekkor egy kollégiumban aludtam és a koli előtt találkoztunk -, vízbe teszem a virágot. Mondta, hogy ok. Jövök vissza, sehol senki. Hívom a pasit, nem veszi fel… Kis idő múlva küld egy SMS-t: – Már visszafordultam hazafelé, megmondhattad volna a szemembe, hogy nem jövök be te büdös k….va!
A tájékozódásról…
2008 december 29. | Szerző: Bodrincs
Ma szintén olyan nap volt, amelyeket kezdő vezetőként Kanadában a szabadnapjaimon megéltem… visszamentem oda, ahol még tudtam, h hol vagyok… és újra nekivágtam az útnak… ezt nem tudom, pontosabban reméltem, h ki lehet nőni… így 30-on túl jelentem… kb. lehetetlen vállalkozás… amikor a tájékozódó képességet oszthatták… én máshol sorakozhattam… talán a kajáknál??? (nem tudom, m gyerekkoromban cérnavéknya voltam, és alig ettem… ezt ma már nem mondhatom el magamról). Hihetetlenül rosszul közlekedem… és ahelyett, h a bevált járt utat választanám… mindig kell valami csavart vinnem a történetben, (m vki úgy jutott el könnyen A-ból B-be…) ahová a GPS (vagy ahogy Töpi úr nevezi: DZSIPSZESZ 😉 )… sem normális módon navigál… végülis így a 30 kmből lett a duplája… és még időben is… és jól el is késtem… és még oda is eljutottam, ahova nagyon nem akartam… bár a tudatalattim lehet… Persze sosem adom fel… és örülök, ha 1-1 útvonalra emlékszem… de tehetség(telenség)em határtalan… ezért pl. a zsámbéki barátaim tudják, h bizonyos idő után nem árt felhívni, h merre járok, m volt, h Wekerléről 1,5 óra alatt még csak a Bach-csomópontig keveregtem, mialatt 3x már megfordultam… azóta persze pl. Zsámbékra megtanultam 1 útvonalat… de csak azt használhatom, m 1x kipróbáltam, h Páty felé megyek haza… na… vhol Pilisszentkeresztnél tértem rá a Bp. felé vezető útra… fogták is a fejüket, amikor 1-2 óra múlva bejelentkeztem telefonon, h hazaérkeztem… nem kis finomsággal kiabálták, h mit csináltam idáig???
Csak az jutott eszembe, h a „röhejes randik” közti szösszenetet érdemes lenne ide betűzni…
„Első randi a sráccal, jön értem kocsival, rózsa, kinyitja előttem az ajtót. Elindulunk, már másfél órája kocsikázunk, amikor én félénken megkérdezem, hogy nem iszunk-e meg valahol kólát. Erre közli velem, hogy nála egy fillér sincs, így nem tudunk sehová beülni, meg különben is, az a lényeg, hogy benzin legyen szarásig.”
Ez az aranyigazság minden egyes felesleges megtett km után eszembe jut… és elszáll minden bosszankodásom…
Ha a micimackók (Töpi és Gyufi) ülnek mögöttem mindig használni kell a GPS-t, m imádják, ahogy navigál… persze Töpi a vékonka lányos hangján sikít… ha pl. közli „Andrea”, h a köv. lehetőségnél fordulj jobbra… Töpi közli, h „nem jobbra” és teli szájjal kacag… és ez megy egész úton… közben rágyújtunk 1-1 dalocskára, vagy csak megbeszéljük, h ki mit csinált…
Ünnepek előtt sikerült +törnöm a paripámat… Töpivel mentem a csereautóért… közölte, h nadon szép autót kapsz… biztos LÁTÓ… m akkor még csak a papírokkal bíbelődtünk… de hazafelé élvezte az utat, meg hát kapott a szalonban gyümölcslevet is… Kész vagyok tőle…
Kb. ilyen képességekkel bírtam, amikor még GPS hiányában ugye térképet olvastam… még kb. 10 éve Kanadában esett meg, h gondoltunk egyet a 4 éves Shaniával, és elindultunk korizni… amikorra lejárt a „kids session” oda is értünk… ránk sötétedett… Adrika fordítva tartotta a térképet, és ahol a Rec Centernek kellett volna állnia, ott 1 susnya közepe nőtt… Szerencsére nem volt letörve Nia… megszokta, h a nanny ilyen… utána amikor eltaláltunk szuperul koriztunk… ez onnan jutott eszembe, h a napokban megyünk Töpit és Gyufit is korizni tanítani… nyilván a 2 mackóhoz 2 felnőtt is kell… Gyufi ma volt az anyukájával… 2x seggre ült, úgyh ő köszöni passzolja a korizás örömeit… bár azért jelezte, h újra nyitott a kalandra… Reméljük + tudjuk őket tanítani… valahogy anno Shania is megtanult tőlem…
De a GPS korából is van jó pár szösszenetem… pl. néha csinál olyat, h ÁTÍRJA a címet… nem tudom milyen megfontolásból… m számít rá az ember lánya… ha már nem tud közlekedni, v. nem ismeri a várost… 1x monorra tartottam, és csömörre programozta magát helyette… DÖBBENET… ezt miért és hogyan??? És mondanom sem kell, h akkor vettem észre, amikor csömör közepén jelezte, h 2 p múlva elérek a célhoz… de vhogy ott sem nőtt monor…
Na jó… hát ilyen kalandok mindig vannak… és lesznek is… abba kellene hagynom a kísérletezgetést, és a biztos úton haladni… ezt viszont soha nem tudom megtenni :)… 1et megtanultam… apát soha nem fogom telefonos segítségként hívni… nekiszegezem a kérdést… és fogja magát és lefagy… 🙂
Ja... azért azt el kell mondanom, h jól vezetek… a mama mindig elmondja, h anya akkor érzi magát biztonságban, ha mellettem ül… ZENE FÜLEIMNEK… h az én drága kritikus anyám így nyilatkozik 🙂 persze soha nem nekem…
Sportosan, dinamikusan szeretek haladni, a ffiakhoz képest biztos ügyetlenebbül… de a fürge narancsördög n jó partner ebben… ja… és nem szeretem, ha vannak előttem… tudom… ez a városi közlekedésben szinte lehetetlen kategória… de pl. a csereautó nagyobb, mint az én dobozom… és nehezem teszem be 1 zsebkendőnyi helyre… nehezen találom az arányokat… úgyh nagyon várom már, h visszakapjam, azt, ami az enyém.
Karácsony…
2008 december 24. | Szerző: Bodrincs
Azt hittem könnyebben fogom venni ezt a kanyart… pedig én döntöttem úgy, h a saját vackomba húzódom vissza a családi haccacáré után… pusztán praktikus okokból… nyugis körülmények között szerettem volna meggyújtani a 9 gyertyámat, h aztán jól megírhassam a vágylistámat 2009-re… és feladjam az Égieknek, és bár otthon sem lenne óriási nyüzsi… most mégis kicsit nagyon rossz egyedül. Soha nem szoktam inni, főleg nem egyedül… most csak az ment meg, nincs dugóhúzóm és nem tudom felbontani az asztros társam által készített isteni bort. Ezt a hiányosságomat majd pótolom. De minden szépen elkészült, és összességében szuper napunk volt… A fám itthon is kis csini lett… diszkréten féloldalasan díszítve 🙂 mert a hátulja a fal mellett áll, ott senkinek nincs szeme. Ebédre értünk haza a húgommal, a nagyik már ott voltak. Mire túl voltunk Apa szülinapi köszöntésén, és vártuk a Jézuskát dörömböltek… Töpi úr és Gyufi is befutott a nagymamától… Úgyh 10-en énekeltük a mennyből az angyalt. 🙂 Töpi néha eltalálta a ritmust… majd inkább bevetette magát a fa alá, és mindenkinek segített kicsomagolni az ajándékait… utána kissé nyügi lett, de megegyeztünk, h holnap játszunk a „nagyon komoly” távirányítós autóval ill. vmi autópályaféleséggel… bár most először nehezményezte Gyufi, h te lány vagy… eddig nem volt probléma… amikor társasozunk, vagy épp sínpályát építünk… illetve még kreatív alkotások is készülnek szalvétatechnikával, gyöngyöt fűzünk és festeni is fogunk… és közben persze énekelünk… aztán este hulla fáradtan kipihenem a napot 🙂, mert utánuk azért töltődni kell… sokszor eszembe jut, talán nem hiába van az a bizonyos 9 hónap… t. anyuka jól felkészül arra, amire képtelen… m az elmélet és a gyakorlat nem igazán fedi egymást…
A karácsony előtti őrületben én is részt vállaltam, mert a „gyerekeim” szülei vásárlóba mentek… mivel a srácok a 4 fal közötti játékot nem díjazták… hát mentünk velük… az, h repülő cuccokra üljünk fel, h körbejárjuk a játékboltot… szigorúan +próbálva a „STOP TOUCHING” elvet alkalmazni… majd körbesikítoztuk az állatkereskedést, és kikötöttünk a saturnba, ahol csak ki kellett próbálni szinte az alsó sor összes működő fényképezőgépét… (még Gyufi is alig… nemhogy Töpi nem érte el…) Bekapcsoltam, leguggoltam… integettem és szóltam Töpinek, h szia… jól megnézte a gépet és csillogó szemmel közölte… „KÖSZÖNT”… kész voltam… igen… mindig van 1-2 beszólás, ami miatt nagyon röhögsz… vmi rossz fát tett a tűzre… és rászóltam… megállt… rám sem nézett csak a gomb szemét forgatta… zabálni való… de akkor is, ha épp a burkolt „fenyítést” 1 jó játéknak nézi…
Idén nem csináltunk mézeskalácsot a kis virsli ujjakkal… alig voltam otthon… de pótolni fogjuk, m szeretem…
További kellemes ünnepeket mindenkinek… én találtam 1 beszélgetőtársat… és ez most így jó…
A gyerekekről…
2008 december 19. | Szerző: Bodrincs
Rólam a vak is látja, h anya vagyok gyerek nélkül… ha beszélgetünk a barátnőkkel (akik között akad gyakorló anyuka is…) ledöbbennek, h úgy nyilatkozom erről a témáról, mintha 24/7-ben ezt csinálnám…
Igen erre IS születtem… valahol út közben azonban elhagyhattam a forgatókönyvemet, vagy más szerepét kezdtem hirtelen játszani, mert így 30-on túl sem valósítottam még meg a legnagyobb álmomat… De azért nem hagytak játszótér nélkül… A szülők szomszédságában született két micimackó… ma már a nagyobbik mindjárt 5, a kicsi most töltötte a 2-t… ÉDESEK… amint van időm/alkalmam és ők sem csavarognak, akkor belevetjük magunkat a játékba…
A pici (biztos meg is sértődne, ha így szólítanám, m nagyon önérzetes fiatalember amúgy, aki mindent “EDEDÜL”… bár a következő mondata Adli segíccs… ) igazi kemény legény… hiába a jómodor, az 1. másfél évben bármilyen kérdésre a válasz csak annyi volt, h “ahhhaaa”… ma már mondja, h igen… de valami hihetetlen ízes tájszólással… 1xűen zabálni való… ahogy közli, h megyünk a daáákra… igen… 🙂 de azt szimplán videófileként kellene csatolni, ahogy a pál kata péter-t énekli teliszájjal full mosollyal… és olyan kis tisztítóhalszerű szája van, amit szinte be se csuk nótázás közben… Na velük nem lehet unatkozni, sem mélabúba esni…
A nagyobbik már komoly pasi, ő egy fokkal csendesebb, vele órákig el lehet vonatozni, társasozni… nagyon helyes. “képzeld el… és nagyon komoly… ” és mondja mondja…
Elvittem őket mikulásos rendezvényre… a télapó “lánykái” ráugrottak a gyerekekre, h mit szeretnének a télapótól… leadták a listát… távozáskor kaptunk 1 mikulás csomagot… mondanom sem kell miután belenézett rögtön megjegyezte, hogy a mikulás elfelejtette beletenni a távirányítós autót… igen… a kisember nem hülye… csak apró testbe van bezárva…
A hobbi gyerekezés magával vonja azt a luxust, h bármikor visszaszolgáltathatók… Szívesen vállalom az abajgatásukat… múltkor csajos napot tartott a “gyerekeim anyja”, éltem is lehetőséggel, h behozzam őket a daaákra, ahol nagy sikert akarott a keyboard és a babzsákfotel is… Ahogy a kis virsli ujjak nyaggatták a hangszert… miközben “Töpi úr – a Bunyós” eszeveszetten veri a billentyűket és közli Gyufival, h én vagyok az erősebb… 😀 Vagy a lakás elosztását kihasználva nekilódulnak az egyik szobából átvágtatnak mindenen, h végül a babzsákon egészen a falig csússzanak… ha megkérdezném őket… nekik tuti nem lenne kifogásuk az egybenyíló szobák ellen…
Én figyelek, amikor velük vagyok és gyakorlok… nézem a reakcióimat, h mi vágja ki a magas c-t és hol vesztem el a türelmemet… Persze alig tudom visszafojtani a komoly helyzetekben is a nevetést… m ez nem lenne illendő velük szemben…
Biztos mindenki látta azt a kis reklámot, ahol a gyerek égtelenül ordít és mindent meg akar venni 1 áruházban… az apuka nem tudja, h hogy törje össze, h elhallgasson… és a reklám végén diszkréten kiírják… USE CONDOM… hja…
Velünk is ilyesmi történt… Töpi úr meglehetősen önálló, és épp bevásároltunk… mindenki választott 1-1 csokit/üdítőt… de Töpi 1 igazi akaratszakszervezet és mini-terrorista, úgyh volt balhé, amikor nem az táblás csoki került a kosárba (ami nem is az övé lett volna…) óriási krokodilkönnyek kíséretében kibuggyant belőle a sírás… leraktam a kosarat, és legugoltam… nehogy messze legyen a szemkontakt… és mondtam neki, h stop it right now or else… szépen elmondtam a választási lehetőségeket… mert igen… a gyerekeknek fontos, h tudjanak választani… h érezzék, h döntésképesek, és figyelembe veszik a kis lelkivilágukat. És ahogy a kis kezét a szája elé rakta, ezzel is jelezvén az önmaga nyugtatására irányuló szándékot… annyira édes volt, h legszívesebben össze-vissza pusziltam volna a kis pofáját. Lenyugodott és szépen haladtunk tovább…
Utána találkoztunk a mikulással, és lehetőség volt a hófánkozásra… bármennyire szerettem volna 2 fő nem fánkozhat… kissé remegő lábakkal engedtem le Töpit a maga 2 évével… de hát bátor és ha menni akar… menjen… lent várta 1 fiatalember, aki fánkkal együtt felszállította a manót… Próbáltam mindenféle stratégiát kidolgozni, h ha kiesik hogy futok utána, vagy ha bármi történik hogy is számolok el a jó édes anyjának az apjáról nem is beszélve… aki volt az arénánál… hát láthatta, h a pálya nem kicsi, főleg 2 éves szemmel… Gyufi le sem mert csúszni… Töpi, amint felért közölte, h megint ő jön… meg sem állt 5-ig… élvezte, és édes volt…
Ennél a pontnál még csak topogva reménykedtem, h Töpi úr veszi az adást, és végig kapaszkodni fog.
És már csúszik is… Töpi a bátor 🙂
Viharverten ugyan, de egyben visszakaptam a Mackót… jöhetett a többi menet unásig…
Utána jöhet a menü kiválasztása és az “etetés” 🙂 persze Gyufi már érthetően nem pelusos, és hát épp ott és akkor pisilni kell… úgyh levadásztam a Mikulást, és megkértem tartsa szóval Töpi urat, amíg mi folyó ügyeinket intézzük… mire visszaértünk Töpi bőszen haverkodott a Mikulással, és a tenyeréből evett… megzabálom… ANNYIRA ÉDES 🙂
Két gyerek mellett néha úgy érzem magam, mint 1 egyedülálló anyuka, aki cipeli a gyerkőcöket, v. apa épp soha nem ér rá… 🙂 holott ez 1 jó buli… és figyelem az igazi anyukákat… hát igen… kimerültek és a feszültség tuti, h a gyerekeken is csattan.
Kár… én is néha türelmetlenebb vagyok… gyakorlok, ha majd élesben megy a dolog, akkor álljam a sarat…
Tű a szénakazalban…
2008 december 9. | Szerző: Bodrincs
Még mindig az a bizonyos társkeresés/találás…
Mi van akkor ha berongyol vmi hercegféle eltekintve a lova fogától ill. a színétől, és azt mondja folyamatosan, amiről évek óta álmodtál??? Ijesztő… meg kell mondjam… de ahogy szép lassan megcsap a valóság még ijesztőbbé válik… ahogy pár hét alatt a szépen felépített felhőkarcolót 1 hirtelen szellő elfújja… és Te ott állsz… h ok… DE EZ MI VOLT?
Én elhiszem, h vki őszinteséget hirdet, és ő ott és akkor valóban a szíve legmélyebb bugyrából formálja meg azokat a bizonyos mondatokat… de mégis elgondolkodtató, h itt SENKI NEM ISMERI ÖNMAGÁT??? A netes párkeresés 1ik ismérve, h mancika és pityuka regisztrál… felsorolnak 1-1 listát, h kik ők, és mit szeretnének, pontosabban mit várnak el a másiktól… NOS BINGÓ… amit én elvárok a másiktól, h a lécet csont nélkül ugorja… azt én totál letarolom… és képtelen vagyok megfelelni annak… ez IS ijesztő…
Tudom…túl ijedős vagyok…mindenképp…1 kisebbfajta sokkot kaptam a témában… azt gondoltam, h közelebb a 40 felé már van a ffiaknak fogalmuk arról, h mit/kit is akarnak… (főleg, ha már 1-2 kudarcon és házasságon is keresztül-mentek…)
Éveken át bolyongtam… mostmár látom az erdő szélét… azért is vagyok bizonyára ennyire magabiztos… a randikon mérem le, h én magam mennyit változtam… hisz a külvilág/a társ… mindig TÜKÖR… és hát volt olyan eset is, amikor azt mondtam a fiatalembernek… hiába volt herceg néven anyakönyvezve, h thanks but no thanks… m Te vagy az a tükör, akibe nem szeretnék belenézni… döbbenetesen olyan volt, mint én sok évvel ezelőtt… éreztem (és megértettem) a nyomást, amit majd 7 éve képes voltam másokra rakni… a fojtó ragaszkodást… a görcsös akarást… vicces és félelemetes is volt egyben…
A pártalálás kulcsa mindig az önismeret, aminek igencsak olybá tűnik… híjján vannak sokan (és biztos én is, annak ellenére, h évek óta igyekszem egyre tudatosabban élni). A billegő keljfeljancsi hozzám képest 1 szilárd 2 lábbal a földön álló egyed lehetett… egészen 2006-ig… amikor jött 1 kos ffiember… és közölte… AZ VAN AMIT ÉN AKAROK, AKKOR AMIKOR ÉN AKAROM. WOW… remek alap 1 kapcsolathoz… gondolom nem kell találgatni, h miért is fuccsolhatott be a házassága. Ezután a móka/kacagásos rész után úgy döntöttem, h kiderítem ki is lakik bennem, és hol van az a bizonyos belső béke… m minden jött/ment ffi ne dúlja már fel a gondolataimat/érzelmeimet, m az életem menedzselése enyhén szólva káotikussá válik… és ne azért legyen jó/rossz kedvem, h soontobemrbodri felemelte-e a telefont OR NOT. Ezért fél évre kivonultam a randizásból… 1,5 évre toltam ki ezt a periódust végül… MEGÉRTE… ma már nincs billegés… ez azért volt fontos elmondani, mert a tegnapi naptól a régi önmagam tuti kiborult volna… és mégígy sem állítom, h értem… Most viszont úgy vagyok, h ok… arccal a vasút felé…
Amikor érzed a szerelem illatát a levegőben, tudod, h már pár lépés választ el, h találkozzatok… soontobemrbodrival… na ez jó… és hagyok a Jóistennek 1 kis előnyt, és azt mondom, h LEGYEN MEG A TE AKARATOD… (közben titkon azért remélem, h alapul veszi a majd 100-as listámat is 🙂 ) de jó fej… úgyh tuti…
Az egó aggódik és hisztizne és kontroll freak… a lélek nyugodt és szabad… és képes várni… Nem jelenti azt, h nem nézek fel az égre néha, és kérdezem meg tőlük akár halkan, akár hangosan, h szivattok??? Vagy kezdem megvizsgálni, h ha én vagyok a saját világom teremtője… hogyan is idézhettem elő ezt a sztorit? Hova hantoltam el azt a bizonyos ebet??? ÉS MIKOR???
A múlt bírja nyomasztani az embert… mindegy, h milyen formát ölt… épp az ex van túl közel, vagy csak a gondolatainkban kapcsolódunk össze a régi sérelmekkel… ilyenkor nagy levegő… kifúj… és tudatosítani kell, h mit is akarunk, és kik is vagyunk valójában… h a szörnyeteget kiengedjük a ruhásszekrényből, és meglássuk, h az nem több, mint árnyék…
Én abba kegybe részesültem, h a nyár folyamán felvonult a múltam… megjelent mindenki, bemutatta mit tud, majd bele lehetett rakni őket a megfelelő fiókba… ezután pedig fura mód árnyékok nélkül állok készen arra, h összepasszoljak, akivel 1 életen át kell…
Jelenleg olyan vagyok, mint 1 karámba zárt versenyló… minden kütyü, ruha, eszköz megvan… már csak arra a bizonyos startpisztolyra és ajtónyitásra várok… nem csak azért, m a kínai asztrológia szerint a Ló évében születtem… mert ez méginkább nem érzem közel magamhoz, mint a nyugati asztrológiát… pedig a hétvégén asztrológus/asztrozófus leszek…
Tegyük már rendbe az IGAZI KÉRDÉSKÖRÉT…
2008 november 29. | Szerző: Bodrincs
Mert a hozzám érkezett reakciók arról árulkodnak, h sokan nem hisznek, h van igazi társuk, vagy azt a tökéleteshez hasonlítják… csak azt nem veszik figyelembe, h igen az a bizonyos társ tökéletes lesz AZ Ő SZEMÜKBEN… és itt pont ez a lényeg…
1részt mindenki tökéletes a maga tökéletlen módján… és ezen a “féltorz” szűrőn “ítéljük meg” a másik embert… döntünk… és tapasztalunk…
Volt már példa, na nem is 1x, amikor azt gondoltam, h az emberem maga a földre szállt csoda, és nekem úgy jó, ahogy van… de a környezetemnek nem tetszett… de ez KIT ÉRDEKEL? Az ember önmagának választ társat… nem a környezetének.
És mielőtt kétségbeesnénk, h 1 igazi van… hát nem… az egyik tanárom azt mondta, h 8 lehetőségünk van… Nem tudom, h honnan az info… és ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom… 1 +nyugtató dolog van… NEM TUDUNK HIBÁZNI, M VAN ESÉLY… így is tű a szénakazalban esete áll fent… de fontos, h nem 1etlen lehetőség van…bármelyik fut be… mérhetetlenül boldog lehetsz.
Mellesleg az igazi sem fenékig tejfel… és nem hiszek a félember /félkör elméletben… bár azt is hallottam, h a kör, tökéletes és egész, zárt, nincs kapcsolódási felülete v. csak kicsi… szerintem épp elég ez a pici… m így csak az fér be, akinek kell… de ez attól függ milyen életszakaszban van az ember… Ha élete párjának megérkezése azt jelenti, h indulhat a mandula, szóljanak a fanfárok és a harsonák, és indulhatnak a közös úton… de mivel kiforrott emberek, akik jó esetben elég erős nézetekkel rendelkeznek lehetnek súrlódások… m csiszolódni kell… (pl. gyémántot is 1 másik gyémánttal csiszolnak, m az épp oly kemény… a végeredmény meg… hmmm 
) és kommunikálni.
Részemről én kifejezetten sajnálom azokat a társaimat, akik úgy vélik, h elkezdenek járni vkivel… aki ÉVEK MÚLTÁN majd igazivá válik… Hááátttt… vagy jó jó vele… ugyan nem az igazi… de ennyit bír elképzelni magának… v. épp fél egyedül lenni… Szerintem kár belemenni vmibe, amiről tudod, h nem az… mert az inkább energia rabló, mintsem energiát adó. Tehát valamilyen módon és mértékben látnod kell a másikban a potenciált, h azzá válhat… különben lopod a saját és a másik idejét is… és hátráltatod az útján… és önmagadat is.
Még mindig társkereső…
2008 november 29. | Szerző: Bodrincs
A ffiak többnyire hőbörögnek, h nem tudnak elég ffiasak lenni… m a nők nem hagyják… UGYAN… uraim elég nagy szükség van rátok, m 1 csomó nem szeretem dolog van 1 nő életében, amikor annyira de annyira támaszkodna rátok…
Nagyon hiányzott a ffi pl. a 7végén is… amikor a női létem teljes pompájában a legnagyobb gondom az volt, h eljussak az autószerelőhöz, h áttegye a paripára a csizmáját a nyári gumi helyett… de, h ne legyen 1xű még 1 kavics is felpattant a szélvédőre… tehát gyorsan meg is kellett javíttatni… és igen… fontosak a ffiak, m nélkülük nem tudtam volna, h hol és hogyan kell +csináltatni… de este még bútort is szereltem… m mindenképp kellett 1 szgépes asztalka…
A családom ismeri a tehetségemet… úgyh kíváncsian várták, h mit alkotok, vagy netán felhívom őket 1 kis telefonos segítségért… voltak részek, h nézegettem a papírt… a darabkákat… volt, h elgondolkodtam, h 1-2 kiálló részeket netán le kell törni??? Szerencsére azért minden csavar és elem a helyére került…és 1 db-ban és tökéletesen betölti a funkcióját.
és aki netán szintén imádja a jóbarátokat… az megérti, h úgy érzetem magam, mint CHANDLER A KUTYÁN, ahogy áttolják a másik lakásba… igazi diadalmenet…
De az inkább kellemesebb, ha azért csókolnak kezet, mert isteni a főztöd… vagy csak jó veled… v. a humorodtól kinyúlok… bármi…vagy felvarrhatom a gombját… mendegy…
Ez persze nem azt jelenti, h a férfi csak ilyenkor férfi… dehogy… csak apró zárójelben ilyenkor még nagyobb kinccsé válik. Mert segít, és levesz 1 kis terhet… és ez működik vica-versa… Ezekhez semmi más nem kell, mint figyelem…
Nézeteim a társkeresésről
2008 november 29. | Szerző: Bodrincs
Én spirituálisan racionálisnak tartom magam. Mindkét oldalt ismerem, élem és működtetem. Reményeim szerint egyre jobban…
Mielőtt beléptem a társkeresőbe körbenéztem, és sok arc köszön vissza más-más fórumról… én is jó pár helyen nézelődtem már… Gondolom nem csak én unom, és tartom néha igazán reménytelen vállalkozásnak ezt az egészet, miközben hajt 1 belső kíváncsiság… mert mi van, ha valahol ott ül… és valamilyen módon egymásra találunk… én reménykedem a legtermészetesebb módban…
Volt már néhányszor, h szinte nem kaptam levegőt, m azt gondoltam, h talán “megérkeztem”… Sokszor beszélgetek az emberekkel, m kíváncsi lélek vagyok, h hogy látják az ismerkedést… Én helyesen v. helytelenül azok táborát bővítem, akik, első látásra, 5 perc… na jó 1 randi alatt eldönti, h ő az-e… nyilvánvalóan eddig sohasem volt még jó ez a taktika, különben most nem írnám le mindezt…
Ugyanakkor azt sem tudom elképzelni, ill. még nem történt meg, hogy majd a sokadik találkozás alkalmával 1x csak meglátom benne azt, akit elsőre nem… (ez azonban kicsit hajaz az asztrotanulásra… úgyh beteszem a “megtörténhet” fiókba… mert ott is van, h évekig nézem a képletemet, és semmit nem látok…) bár sok helyről hallom, hogy az a bizonyos szikra nem azonnal pattan… ilyen megfontolásból próbálok beszélgetni… keresem magamban, hogy alkalmas vagyok-e rá, h így működjek.
Rám eddig inkább az volt jellemző, h nincs 2. randi… mert nem látom meg a másikban a másik felemet… ez így nehéz… hiszen mindenki ideális partnerre vágyik… aztán valahogy mi magunk nem tudunk ideális társsá válni, bármennyire is szeretnénk, v. hisszük, h képesek vagyunk rá…Én ezt minden esetben közlöm a férfiemberrel… visszafele ugyanezt már nem tapasztalom…
Erre szívesen kapnék választ Urak… miért nem alap az őszinteség már az első randin sem? Nem kell mindenkinek összeszimpatizálni mindenkivel… De mennyiből tart azt mondani a találkozó végén, h thanks but no thanks… és senki nem terel 1 felesleges gondolatmorzsát a másik felé… Szerintem ez fair az “elegáns” sunnyogás helyett. vagy tévednék? Ezzel nem megbántjuk a másikat, hanem megtiszteljük… szerintem.
Végső soron mindenki ugyanazt akarja… boldog lenni. A probléma szerintem ott van, ha önmagunkban nem találjuk ezt a boldogságot, és a másikra akarjuk ezt “rányomni”… ami túl nagy teher… mert a másik is ezt akarja, de két boldogtalan ember még soha nem tett kis egy egészet. Próbáltam… katasztrófa lett a vége… oda-vissza.
Én úgy érzem és próbálom működtetni az életemet, hogy teljes legyen. Sok sok nevetéssel, örömmel, programmal fűszerezett, és csendes estékkel is. Nem vagyok 1 űberharsány típus. Cserébe határozott képem és célom van az életről, és igyekszem a határozott képet és célt lépésről-lépésre megvalósítani. És a közös értékrend és közös cél fontos. Két egész ember tud elindítani 1 egészséges párkapcsolatot, fejlődni benne. 1 állandó dolog van és az a változás…
Nem állítom, h jól csinálok mindent… 1xűen a világomat mesélem el… van, olyan, akivel ez tökéletesen összepasszol… NA AZT AZ 1 DBKÁT KERESEM. mivel hiszek benne és a teremtésben is… miszerint a gondolatainkkal alakítjuk a saját világunkat… ez így van és ez örömmel tölt el. És, h ezzel találkozom a környezetemben is, nem is 1 helyen… ez sem azt sugallja számomra, h lehetetlen lenne… m olyan nincs… max. ügyesedni kell, h +érdemeljük azt a kincset.
VÉGRE ITT AZ ÉV VÉGE…
2009 január 1. | Szerző: Bodrincs
Hát nem is tudom, h le kellene írjam az utolsó 2 napomat… m vhogy az optimista énem elillant… és az is röhejes, h ordíttatnom kell a zenét (amit amúgy én nem szeretek…), h elnyomjam a szomszéd cigány lakodalmas dajdaját… de ez nem minősül csend-háborításnak sajnos… bár döbbenet, h elfelejtik, h nem családi házban laknak, hanem kvázi 6-8 cm választ el minket egymástól… már a normál drámáit is szinte vele élem, ahogy épp csak hangosabban vitatja meg az élet dolgait a pasijával… nem h ha zongorázik pl. vasárnap reggel 7-kor v. este 10-kor… és ez most csak egy réteg azon a bizonyos habon… persze ez sem igazán fair… m itt könnyen zenélek/beszélek (freudi elszólás??? Bár ha nyaggatom a keyboardomat azt sem túl hangosan teszem… nem úgy mint Töpi úr, h püföli, közben ugye Gyufit győzködi, h ÉN VAGYOK AZ ERŐSEBB… OH really???), amikor hazamegyek a szülőkhöz… mi épp úgy ordítva/sikítozva és oroszlánüvöltést imitálva vágtatunk át az egész lakáson (és bár az tégla épület, és csak 1 oldalról van szomszéd… és hála földszint…) TERMÉSZETESEN A GYEREKEKKEL… mielőtt szó érné a ház elejét, h 30-ban nincs jobb dolgom… bár, amikor velük vagyok nincs… Halk játékot is játszunk ugyan… bújócska… KÉSZ VAGYOK… és végre a kedvem is jobb… nem tudom kinek vannak tapasztalatai… de én megdöbbenek azon, h a gyerekek tényleg ennyire „vakok”??? Egyre gyakoribb program a bújócska nálunk… még ősszel kezdődött… mivel nagy az udvar és van 1 hatalmas bokor is (ami azért hézagos…) elbújtam oda… mire megtanulták, h számoljanak és utána hangos kiáltással jelezzék, h AKI BÚJT, AKI NEM MEGYEK… beletelt 1 kis időbe… de jöttek… sokadszorra veszem észre, h néznek, de NEM LÁTNAK… mi „nagygyerekek” is vagyunk így ezzel… és eléggé gyakran… csak az élet egyéb területein… de mindezt olyannyira, h a szemembe nézett Gyufi, és totál elsétált… első alkalommal azt hittem szórakoznak, és csak nyújtják a játék élvezetét… aztán már az utca felé tartottak, és anyát is kérdezgették, h hojjan Adli… Adli meg miután elunja magát csatakiáltással előbújik felkapja őket, megpörgeti, aztán leteríti a fűbe, miközben maga is elterül… bár nekik azonnal kell a folytatás… hiába könyörgök, h hadd szédüljek ki… A beltéri bújócska már izgibb (ja… mondanom sem kell utána mindig ugyanoda akarnak bújni, ahova én…), volt, h 2 mp alatt ledarálják az számolást, így a lehetőségeim limitáltak… van 1 óriási párnám, amit még kb. 10-15 éve varrt a barátnőmtől nekem… levágtam a szoba közepére és mögé ültem… NEM TALÁLTAK… de úgy sem, ha a szülők ágya mellett vagyok letakarva a paplannal… vagy ha vendégágyat kijjebb húzom és szorosan a fal mögé állok… és az sem segít, h néha elkiáltom magam, h legalább a hang után mehessenek… a legjobb, amikor a szgép asztal alá hajtogatom össze magam, elé a szék… h Töpi úr nem lát… rendben… De h Gyufi… döbbenet… Aztán amikor helycserés támadás van, akkor Töpi úr annyira türelmetlen, h el sem indulok, és máris kiáltja, itt vagyok… NA ezt még nem sikerült értelmeznie, h a bújócska kulcsa, h csendben várjuk, amíg a másik megtalál…
Ma, amint hazaértem (az autóm és beázás ügyes bajos dolgainak intézése során) első utam az aprónéphez vezetett… ott rögtön fel kellett rezegni… úgyh előkerültek a kardok/pisztolyok… pókember, skorpióember mindenki… hát jó pár kard forgatás és pisztolydördülés, halálhörgés után eldőltem zsákként… Töpi úr olyan cuki volt, rögtön hozta a párnáját nekem… ez pedig, mint megtudtam nagy szó, m senkinek nem adja oda… ez 1 csupasz foltos/nyálas párna, amire huzatot nem tűr… és most abban a kegyben részesített, h megérinthettem, mi több a fejemet ráhajthattam… Mivel kis ZSENIKKEL állunk szemben azonnal a földön heverő orvosi táska is fontos szerepet kapott… műtöttek, kenték az arcom, injekcióztak, meghallgatták, h gőzmozdonyként ver-e a szívem… Töpi úr a szikével körbevágta a hajam vonalánál az arcom… tehát az orvoslás 1 fura ágát űzi ez a két fickó… Gyufi addig megvizsgálta a torkom, és a fülem… (és nem hitte el, h reggel mostam… )… a reflexeimet kellőképp szétverték… hát csodálom a szüleiket… ilyen hangoskodás közepette is szépen nyugiban megy a nap… és imádom, amikor Töpi úr tolatva huppan az ölembe… és újra tanították az ec-pec-kimehetsz mondókáját, m hát nem ma voltam 3 éves… lássuk be… bár néha alig 6nak érzem magam .) azt számoltuk ki ki menjen először aludni… m nekik is rá kell pihenni az éjszakai bulira… bár Gyufi jött ki… Töpi bemászott a kiságyába, h bizony a sort ő kezdi… Nagyon jó gyerek… vele nincs vita fekvést illetően… ha elfárad bemászik,1 a lényeg, h az ocmány párnája 1 összehajtogatott pelcsi (!!!… ha lebeg nem jó… ő bizony nem húzza a földön… nem hiába szűz-oroszlán a kicsike) és a cumi meglegyen. Amikor régen először fektettem én le őket megtörtént a rítus, majd Gyufi beszólt, h Adli ringasd már a Barnyit, anya szokta… szegénykémet kivettem, ringattam… aztán kiderült, h köszöni szépen elringatja önmagát… semmi faxnit nem igényel. Azzal is le tud venni a lábamról, amikor a kis keze közé fogja az arcom, és úgy magyaráz… és szórják a puszikat…
Volt, h anyukájuk átszaladt a miénkhez vmiért… mi a húgommal át az aprónéphez… ahogy beléptünk szaladtak és úgy megölelték a lábamat, h alig maradtam állva… megkérdeztük tőlük, h átjöttök… „ahhaaa”. Majd T. Anyuka kérdezte, h mondták a fiúk, h nem jöhet be senki és nem mehetnek sehova? 🙂 Nem… azonnal beleegyeztek, h elhagyják a bázist… de érthető… hisz lassan már félig a mi nevünket is hordhatják… családtagok…
A nyúzott csupasz párna Töpinek kincs… édes, amikor fáradt, akkor CIRÓGATJA az állát vele… és olyan átéléssel… ez is biztos a biztonságérzetének 1 kelléke… bármi van… jó, ha kéznél van a 3 muskétás… és akkor ott hiba nem lehet.
Végülis eléggé kisimult a nap minden szempontból… reggel tisztán és épen kiválthattam szeretett paripámat, már örültem, m a csereautóból is elég volt. Hiányzott, h nem kell kulcsért kotorászni, csak tudom, h van vhol a táskám mélyén… és az ülésfűtés… N FÁZÓS VOK… ez télen különösképp fontos, m a dzsungelben nincs garázsom.
Édes semmittevésé lesz ez a mai nap… max. Ms. Moskowt még búcsúztatom v. ők jönnek… up to her… aztán még Töpiéket meggyúrom… háááttt… soha ennyi lehetőség nem állt rendelkezésre szilveszterkor, mint most… de én azt hiszem csendesen töltöm… kicsit „letarolt” az idei december… inkább várok januárig. Most pedig felébredt az aprónép, úgyh velük bohóckodunk… próbált túlüvölteni Drága Töpi… azt nem kalkulálta, h legalább 2x akkora szám van… és mindenáron a fülembe próbált sikítani…
Eljött az este… a húgom el sem tudja képzelni, h eljöhet nála is az az időszak, amikor nem vágyik buliba, vagy tömött helyre… szokás szerint késésben volt, úgyh elvittem… aztán átmentem a szomszédházba, ahol nagycsaládosok partiztak, megvacsoráztam, majd jött Töpi és a 2 hónapos unokahúga aludni hozzám a csöndben. Na minden volt, csak alvás nem… egy darabig… úgyh még a dzsungel könyve 2 is az eszköztáramban volt, ill. a két kutya bent… mert a tűzijátéktól nagyon félnek. Fél 1 körül vitték el a minimanót, és 2009-et 1 pasival az ágyamban kezdtem 🙂 néha végiggyalogolt a vesémen… hol meg a térdét a mellkasomból szedtem ki… úgyh kissé éberen aludtam… f9-ig… de helyes volt… nem reklamált reggel, h miért épp nálunk van, v. mellettem, és hol van anya… aki már korábban ugrásra készen leskelődött nehogy cirkusz legyen… ehelyett nézelődött, beszélgettünk… és elindítottuk az új évet… sok sok alvással, lustálkodással, evéssel, pihenéssel… ilyenkor igyekszem szó szerint szinte semmit nem csinálni…
Töpi mégis meggondolatlan volt… hajlandó volt kimosni a párnáját… hiába kérdeztük, magyaráztuk, h mi a „kockázata”… h vizes lesz… háát… egész jól vette a kanyart… előtte azért felmosta vele a lakást…
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK… NEKEM BIZTOS AZ LESZ…
Oldal ajánlása emailben
X